Vagy huszonöt évvel ezelőtt én keltettem ki kislibákat.  Nem is keltettem, kiköltöttem. Persönlich.   :)

 

A gödöllői Agrártudományi Egyetem kisállat-kísérleti tanszékén azon dolgozott a laborvezető hölgy hogy a tojás légzsákjából vett gáz oxigén-széndioxid arányából hogyan lehet megállapítani a keltetőbe betett sarzs nagyarányú életképtelenségét, ami miatt jobb egy újat betenni.

 

A régi ismeretség miatt elvállaltam hogy két libatojást otthon pátyolgatva katharométer detektorral csinálok egy méréssorozatot. A tojáshéjakat megfúrtam a belső hártyáig és ragasztottam rájuk septumgumit. A hőmérsékletet normál izzó távolságával szabályoztam, a páratartalmat meg vizes szivaccsal próbáltam tartani. Mintavétel naponta kétszer, a felhúzott fecskendőt a gázegyensúly beálltáig egy órányit beszúrva hagyva.

 

A méréssorozat sikerült, viszont a végén hallottam ahogy kopácsolnak bent, nem tudják áttörni a túl szívóssá vált tojáshéjat. Szépen kibontottam őket, az egyik nem maradt meg de a másik teljesen egészséges volt.  Visszavittem a dokumentációval együtt, betették az éppen kikelt többi közé.

 

Aztán amikor elköszöntem, kifelé menet a kisliba meglátott és nagy sipákolásba kezdett. Engem látott először, én voltam nekije a zannya.    :))))