Tegnap délelőtt látogatást tettünk a Rendőrmúzeumban, a csöpögő eső nem riasztotta el a csapatunkat, és nem is kellett megbánnunk a látogatást.

Tavaly szeptemberben, a Kulturális Örökség Napján már jártam ott, be is számoltam róla, ezért most igyekszem olyasmiről írni, amiről akkor nem. Ha ismételném magam, elnézést kérek érte.

Az első vezetőnk a történeti részleget ismertette, érdekesen, jó humorral. Kezdetnek megtudtuk, hogy az épület, amiben járunk, eredetileg rendőrlaktanyának, illetve a lovak számára istállónak épült, méghozzá 8, azaz nyolc hónap alatt, ami azért figyelemre méltó! Budapest egyesítése alkalmából felvetődött, hogy egy külön fővárosi rendőrséget hozzanak létre, és ezt meg is tették.

Az épület a második világháborúban súlyosan megsérült, a pályaudvar közelében áll, és jó néhány bombatalálatot kapott. Mind az idegen hadseregek, mind a múzeum alkalmazottjai hazavittek belőle emlékbe egyet s mást, de hát van ilyen háborúban!

Maga a múzeum jó darabig nem volt a közönség számára látogatható, csak a beavatottak nézhették. 1990-ben lett szabadon bejárható.

Ismertetést kaptunk a rendőri egyenruhákról is. Az elsőket még a katonai egyenruhák mintájára tervezték, legjobban a huszárok ruhájára emlékeztetett, főleg azért, mert a kabátot zsinórokkal díszítették. A gyalogrendőrökét hat, a lovasrendőrökét kilenc ilyen díszítette. Ezek eredetijében a sujtásokba fémszálat szőttek, ami legalább egy kevéssé védett a kardcsapásoktól. Viszont némi gondot okozott a kalap, lévén hogy ezt a pörge fejfedőt általában Kossuth-kalapnak nevezték, Ki tudja miért, de ezt Ferenc József zokon vette, és egy festőművésszel új fejfedőt terveztetett, Ezt Zrínyi-sisaknak hívták, fémből készült, díszes csúcsa volt, továbbá poroszos jellege. Sebaj.

Az első világháború után mindenben hiány volt, nyersanyagban, textilben, emberben egyaránt, ezért aztán az akkori egyenruha igencsak egyszerű lett. Ugyanez elmondható a második világháború utánra is. Ekkor alkalmaztak először nőket a rendőrségnél, egész csinos kosztümöt kaptak. Igaz, eleinte inkább a közlekedésben segítettek, a tujázó gyerekeket szedték le a villamosról. Később viszont kiderült, hogy más körülmények között is eredményes munkát végeznek.

Aztán jöttek a kézifegyverek, ezek közül a Frommer története volt a legérdekesebb, ez ugyanis magyar gyártmány, Frommer Rudolf  tervezte, és a FÉG gyártotta. A szabadalmát még jó néhány ország átvette. Aztán a csendőregyenruhát nézegettük, és ismertetést kaptunk a testület működéséről. Nos, az eredményességük egész jó volt, még akkor is, ha inkább a tyúklopásra szakosodtak, Következtek a kézibilincsek, no meg a gumibotok és a gázsprék, Volt olyan is, ami a kettő hibridje, ha megnyomták, könnygázt fújt. Csodafegyvernek becézték, mert csoda volt, ha jól működött. Az első bilincseket át kellett tervezni, mert a legtöbb embernek, akiket letartóztattak, jó vastag csuklója volt.  

Kántort megszemlélhettük, mind az eredetit, mind Tuskót, aki a filmsorozatban alakította. A megírt, illetve filmre vitt történek jó része megtörtént. Kántor nagyon eredményes nyomozókutya volt, több mint háromszáz felderített esettel. A mellette lévő tárlóban rögtön meg is nézhettük az egyik Szamos Rudolf könyvet. Aztán házilag barkácsolt fegyvereket láthattunk. Ötletes volt a házilagos kivitelezésű hangtompító, egymásra illesztett májkonzerves dobozokból, Sajnos, nem derült ki, hogy milyen hatásfokkal működött.

Érdekesnek találtam a Bertillon-féle fényképezéshez készült széket, Az alany ráült elé tettek egy táblát a nevével, a fotó dátumával, és az azonosítási számmal. Magát a széket úgy lehetett elfordítani, hogy mind szemből, mind profilból lefotózhatták az ott ülőt. Aztán jött az ujjlenyomatos azonosítás, amit a Scotland Yardtól vettünk át, és ez kiszorította az előző módszert.

Végre megtudtam, miért nevezik a kasszafúrókat mackósoknak! Az Arnheim gyár címerében egy medve volt, aki kulcsot szorongatott a mancsában.

A következő tárlóban pedig egy betörőkabátot láttam, a bélésére nagyszámú és különböző fajtájú kulcs volt felaggatva, szinte karikatúrának hatott. El sem tudom képzelni, hogy lehetett úgy járni benne, hogy ne csörömpöljön!

Bekukkantottam egy börtöncellába, berendezése szemlátomást a minimalista lakberendezési stílust követte. No de nem kell odakerülni.

Másfél óra telt el, de senki nem unatkozott közben! Kérdezni is lehetett, mi több, választ is kaptunk.

Ennél azért jóval többet láttunk-hallottunk, no de semmit nem szabadna túlzásba vinni!