De visszatérnék az alapproblémára, miszerint nőhatalom van, újra saját példával jövök....

 

Előtte megemlítem Szibilla3 írását, miért is gondoltam azt, hogy "férfi", talán akkor, amikor az elvált férfiak iránt érzett empátiát, majd kihagytam a tegnapi napot, és akkor olvasom, hogy nem tartott igényt az apa gyerektartására! 

Egy anya nem mondhat le a gyerektartásról, mert az nem neki jár, hanem a közös gyermeknek, maximum elfogadta azt a tényt, hogy nem akar fizetni az apuka! 

 

Az én agyam is felemás, női aggyal gondolkodom de mellette dominál a férfi gondolkodás is.

 

25 évvel ezelőtt, átvettem a postástól egy, a nevemre szólt ajánlott levelet, egy ügyvéd írt nekem a férjem megbízásából, válási papírok voltak!

Olyan dolgokat tartalmazott, amin csak nevetni tudtam, rossz anya vagyok, nem gondoskodom a gyerekekről, koszosan járnak iskolába és óvodába, mind az öt! Alig vártam, hogy hazajöjjön a férjem és, hogy ezt megbeszéljük!

Ez a beszélgetés létre is jött, pontról pontra cáfoltam az ügyvéd által írt rágalmakat, mert egy válásnál kikérik az iskolai, óvodai véleményt is és már ott megbukott!

Akkor felajánlottam neki, hogy nem háborúzom, ha ennyire szar anyának tart, akkor nevelje a gyerekeket ő! Hazaköltözöm anyukámhoz, megkapja a fizetésem felét, mint gyerektartást, majd leszek hétvégi anyuka! 

Szerintetek mi lett a vége? 

 

Ne is szóljatok semmit, hiszen nyilván ellene fordítottam a nőhatalmamat!