Akkor ismeretterjesztésként.

A "vákuum" alatt a nagy büdös üres semmit értjük. Ahol nincs egyetlen incifinci atomnyi anyag se. Legalábbis ez így volt a 19. századig.

Aztán kiderült hogy vannak mezők, meg még a fény is energiát hordoz, úgyhogy macerás nagy büdös üres semmit találni széles e világon. De az elv maradt - anyag nuku - a többi cuccot meg besöpörjük a szőnyeg alá, mintha ott se lenne.

A 20. század második felében a kvantumfizika specrelezése során kidolgozták a kvantummező-elméletet, amiben már nemcsak az elektromágnesességnek van teljes térre kiterjedő mezője, de minden anyagi részecsketípushoz tartozik egy-egy mező, és maguk a részecskék ennek a mezőnek a gerjesztései. Viszont a kvantumfizikában a mezők nem lehetnek stabilan fix értékűek, azok a határozatlansági reláció miatt ingadoznak. A részecskék mezőinél ez azzal jár, hogy virtuális részecskék bukkannak fel és tűnnek el folyamatosan kvantumos szinten. Időben és térben kiátlagolva - messziről nézve hunyorítva - nincsen ott semmi. Azaz vákuum.

Na tehát. Mióta kvantummező-elmélet van a részecskefizika legpontosabb leírására, vákuumnak azt az állapotot nevezzük, amikor az összes mező az alapállapotában van, és a kvantumingadozás is úgy kiegyenlíti önmagát időben és térben, hogy az átlagos energiasűrűség nulla. Nulla vákuumenergia szint, na ez a valódi vákuum.

Azonban senki nem mondta meg a mezőknek, hogy a nulla szint környékén kell kvantumingadozniuk. Ingadozhatnak egy adott pozitív vákuumenergiaszint körül is, és ekkor hiába nincsen ott semmi részecske, semmi gerjesztés, a mezőnek az átlagos energiasűrűsége nagyobb nullánál. Na ez a hamisvákuum állapot.

Röviden: ha a vákuumenergia nulla, akkor az valódi vákuum, ha pozitív, akkor hamisvákuum. Mindkét esetben a virtuális részecskék ki-be ugrálnak a létezésbe, de "üresre" kiátlagolódik az egész, csak az nem mindegy, hogy milyen szinthez.