Ez lemaradt....

Vélemények
Kocsis Györgyi:

A lázadó kamasz

Orbán Viktor igazi konfliktuskereső alkat. Ez a meghatározó tulajdonság tiszteletre méltó és hasznos diktatúrák idején: az ilyen embert képtelen megvásárolni, korrumpálni, megfélemlíteni a hatalom. Nem véletlen, hogy Orbán a régi rendszerben a demokratikus ellenzék egyik vezéralakja volt, harcias karakterének teljes "fordulatszámon" való működtetésével akkoriban pótolhatatlan társadalmi szolgálatot tett. Ez a hajtóerő vitte fel pályafutásának erkölcsi csúcsára, az 1989 júniusában a Nagy Imre-újratemetésen elmondott beszédéig.  

Orbán forradalmár csillapíthatatlanul konfrontatív természete azonban az Európai Unióba (EU) törekvő Magyarországon önsorsrontó magatartássá fajulhat, amiben nem az a legnagyobb baj, hogy Orbán személyes sorsát veszélyezteti - bár ő is jobbat érdemelne önmagánál -, hanem egy egész országét. Orbán nem érti, hogy az EU eredeténél, céljánál és működésmódjánál fogva konszenzusépítő politikai formáció, ahol a döntések egyre kevésbé születnek úgy, hogy ez vagy az a nagy formátumú kormány- vagy államfő megmondja, minek kell történnie. Az unióban ma már nem az a világ járja - amit Magyarországon is sokan visszasírnak -, mint amikor Kohl kancellár felhívta telefonon Mitterrand elnököt, és "minden le volt pacsizva". Mellesleg ha akkoriban Kohl és Mitterrand az integráció bővítését, nem pedig a mélyítését "pacsizza le", akkor a most csatlakozni vágyóknak talán könnyebb volna a dolguk, olyan, mint annak idején például Portugáliáé volt.  

De a helyzet ma nem ez. Az integráció az utóbbi években töményebb lett, működésmódja viszont demokratikusabb, amelyben minden tagállamnak - kicsinek és nagynak, gazdagabbnak és szegényebbnek - folyamatosan és kikerülhetetlenül közös álláspontra kell jutnia. Az ügynek ez a szépsége és egyben a nehézsége; a döntések azért születnek olykor olyan fájdalmasan, a kívülállók számára idegesítően lassan, mert gyakran rendkívül nehéz megtalálni a konszenzust. És minél több a tag, annál nehezebb: az unió keleti bővítése pontosan e tény felismerése - és korántsem az EU által a szegényebb új tagoknak fizetendő anyagi áldozatok - miatt olyan súlyos elhatározás a már bent lévők számára. Ha viszont Orbán rendre olyan jelzéseket küld az EU-nak, amelyekből egyfelől konszenzusképtelensége derül ki, másfelől az is, hogy süket meghallani az uniótól emiatt érkező nehezteléseket, akkor olyan történelmi hibát követ el, amellyel semlegesíti saját korábbi hozzájárulását Magyarország politikai irányváltásához.  

Márpedig ilyeneket küld. Amikor tavaly ősszel Orbán Brüsszelben járt, a tudósítói kérdésre, miként kommentálja az Európai Bizottság országjelentésében foglalt kritikai megjegyzéseket a kormány által a média és a jegybank elnöke ellen intézett támadásokra, Romano Prodi bizottsági elnök jelenlétében annyit vetett oda: "Ön bizonyára más jelentést olvasott, mint én!" Orbán látható élvezettel fitogtatja önállóságát az EU kontra Ausztria ügyben is. Úgy viselkedik, mint a "lázadó kamasz", aki csak azért is rágyújt, holott a felnőttek figyelmeztetik ennek veszélyeire. Nem veszi észre, hogy pont akkor látszana felnőtt, érett európai politikusnak, ha magától is rájönne, mi árt neki.  

Meg ha megfontoltabban választaná meg "játszópajtásait", például nem lenne a kebelbarátja a Kövér Laci, aki nemcsak "csúnyán beszél", hanem a minap azt találta kijelenteni, hogy az EU úgy megbánta a csatlakozásra tett tíz évvel ezelőtti ígéreteit, "mint a kutya, amelyik kilencet kölykezett". A csatlakozás leghamarabbi dátuma szerinte 2005 lehet, mivel "az EU-nak akkor lesz új költségvetése, amelybe beleférhetnek a csatlakozni vágyó országoknak szánt pénzek is". Szóval butaságokat is mond. Lehet persze, hogy a csatlakozás valóban nem történik meg 2005 előtt, de nem azért, mert az EU-nak akkor lesz új költségvetése, az EU-nak ugyanis, ahol hétéves költségvetési tervezés folyik, csak 2007-ben lesz új büdzséje. Viszont az uniós politikusok arról értesülhettek, hogy a legnagyobb magyar kormányzó párt elnökének fogalma sincs alapvető uniós tényekről.  

Ez a kisebbik baj, a nagyobbik, hogy a magyar polgár, akinek ismeretei szintén foghíjasak, könnyen hitelt ad Kövér László téves információinak, valamint az arra épített elméleteknek. Magyarországnak ugyanis senki sem ígérte meg tíz évvel ezelőtt az uniós felvételt, még az 1994-ben hatályba lépett társulási megállapodás sem tett erre határozott utalást. Az első komoly közösségi ígéretnek a tárgyalások megindításáról határozó, 1997 decemberi luxemburgi döntés tekinthető.  

Magyarország a gazdaság terepén igencsak előreszaladt, ami jó dolog, de az EU - minden ellenkező híreszteléssel szemben - korántsem csak "közös piac", hanem nagy kínnal-keservvel, közösen kiküszködött és folyamatosan fejlesztett értékrend is. Ha a Fidesz és vezetői ezt nem veszik gyorsan észre, akkor - legrosszabb esetben - például abban a meglepetésben lehet részük, de sajnos nemcsak nekik, hanem valamennyiünknek, hogy Magyarország valóban kimarad a bővítés első köréből, amelynek várható menetrendjét ez év őszén már nagy valószínűséggel valóban vázolni fogja az EU. Vagyis az unió visszakozása önmagát beteljesítő jóslattá válik. Ennek megakadályozására két lehetőség van: vagy Orbánnak kell megváltoznia, vagy a kormányfőnek.  

(A szerző a HVG brüsszeli tudósítója)