Nekem van egy elméletem, nem tudom, eszébe jutott-e már valakinek. Őszintén remélem, sokan gondoltak már erre, csak én vagyok tájékozatlan:

A magyar ősnyelv a tapasztaláson alapult. Tehát egy jelenség köré írható szóbokor szavai egy közös gyökből, több érzékszervünkkel felfogva is összefüggésben állhatnak.

Mondok egy példát.

A magyar nyelv logikája fiktív tövek helyett arra épül, hogy sok gyök lehet egyszerre hangutánzó, hangfestő és leíró jellegű is, mert különböző ősi szituációkból keletkeztek, ami több érzékszervre is hatott pl. kő, kopog, kopik, kupa, kopasz, csupasz, kovad, csuta stb. szavak esetében. Mert ha két kova követ koppintasz össze, az kopik is, ami pedig lekopott, az kopasz (a szó kezdő hang meg módosulhat). Tehát a gyök vizuális és hallás utáni tulajdonságot is rögzíthet egyszerre, mert az ősképe egy szituáció... ezekből pedig hol a vizuális, hol pedig a hangutánzó, hangfestő irányba képezhető tovább. Tehát a gyök is él... rejtett tulajdonságai vannak. A "kő-ből" indul - k hajlót, görbét (guba, göb, gömb/kupa,koponya) az ő hang pedig sűrüen összeszorult tömeget jelent (göb, gömb, görcs), ám a továbbiakban képezhető a kornyul - konyul irányba is (a pattintó mozdulat is ilyen, vagy ha eldobsz egy követ) de a kopog-kopik-csupasz irányba is. A kemény, kopogó hang KO lágy megfelelője pedig a HO - hull, huppan. stb.

Döbbenetes milyen szerteágazó logikára lel lépten nyomon az ember, mindenféle különleges képzettség nélkül ha ezek alapján is elKÉP-zeli, hogyan KÉPezzük a mondanivalónakat. Ez egyszerűen olyan nyelvi szerkezeti logika, amit lehet ugyan tagadni, de teremtő erejét meggátolni, soha. Éppen ezért hiszem, hogy a magyar nyelv ebbéli végtelen gazdagsága hatalmas segítség az ujjító gondolatoknak, gondolkodóknak.