"...a magyar teljes egészében képi beszéd, s a szavak is képeket fejeznek ki. De nincs végtelenül sok alapkép (őskép), hanem csak néhány, s a ragozás segítségével az alapképekből-alapszavakból kiterjedt szóbokor jönnek létre, melyek bármikor, bárki által korlátlanul tovább növeszthetők. Látjuk majd alább, hogy miként. 

Az egyazon szógyökből épített szavak eltérő jelentései pedig úgy adatnak, hogy a szógyök után illesztett s kellően megválasztott szórészek a kívánt jelentésre szűkítik a gyök által megadott képet.

Legyen erre példa a fog gyök: fogad, fogas, fogócskázás, fogdos, fogadalom, fogat, fogda, fogó, fogadó, foglal, foglaló, foglalat, fogan, fogantyú, fogékony, fogoly, foglár... s pl. elfogulatlan stb.

Például a fogat, a fogda és a (szeplőtlen) fogan(tatás) és a fogan(tyú) végképp egészen távoli jelentések, ám ugyanaz a kép, látvány a lényegük: fog, megfog, tart s ezen általános látvány különböző leszűkítései a felsorolt szavak. 

Ez minden szavunkra igaz: a magyar szavak nem véletlenszerű hanghalmok, s nem elkülönítik a világ egyes részeit, hanem összekötik mindazt, ami az adott átfogó elv szerint összetartozik. Másként mondva: nem tördeljük szét a világegyetemet a szavak által is a legapróbb részleteiig, hanem a szavak segítségével is a teljességet igyekszünk megragadni."

Varga Csaba