Én már csak olyan vagyok, hogy ha egy valóban gyakorta sárgás tengert sárgásnak is hívnak, akkor nálam ez igazolt és kész.)) Ahogyan Pórosz szigete is PÁROS, és ezt a térkép is igazolja. Mivel erre nekünk van így szavunk. Gyök szintjén is csak a török és mongol vezette ezt le a SAR-ból. Latinnak meg köze nincs a sárga hangalakhoz a saját színének.
Ilyen és ennél régebbi szavaknál gyakran már nem áll módunkban megállapítani hogy ki és mikor meg hol nevezte meg a dolgot, irreális ezt számonkérni az írott emlékek igen hiányos volta miatt. Ha van bármi örülhetünk, a többi maximum logikus következtetések, közvetett bizonyítékok lehetnek legfeljebb. Tudtommal Kolumbusz semmi ilyesmit nem nevezett meg. Van amiknek adott nevet, ennek tudtommal nem. Én könyvben a pontos Sargassum leírást az 1595 környékéről láttam, akkor viszont mindjárt latin és német nyelven is. De a hajózások előtt amúgy sem irkáltak Amerika és környékéről, nem sok infójuk volt hogy mi merre hány méter arrafelé, tehát ha már teszem azt ott volt a "Sárgás" 1-2 ezer éve már éppen, akkor sem tudtak róla, így nyilván le sem írhatták ezt.
És ha keresnénk is a hangalakot, akkor is minden bizonnyal a később odakerült latinos "sum" nélkül érdemes, mert anélkül lehetett, katalánoknál ma is SARGÁS ez. De ha nincs megmaradt dokumentációja, akkor marad a legkézenfekvőbb. Például ha kimegyünk egy utcára és egy friss gőzölgő kutyaszar mellett sétálunk el, akkor nem kell hozzá törvényszéki bizonyíték hogy itt bizony nem rég kutya járt, mert egyértelmű. Pedig nem is dokumentálták, és mégis tudjuk.))
Ja és jut eszembe a "Sargassaceae" kifejezés 1865-ben például még nem is létezik. Ezután viszont hirtelen sok lesz belőle. Ez itt kaphatott valamikor nevet...