Nagyon máshol van az elfogadható „járulékos veszteség” határa, mint amit egy kényelmes európai karosszékből még elfogadhatónak gondolnánk

Mire a hadsereg nagyobb erőkkel elérte a megtámadott területeket, ott a teljes káosz fogadta az izraeli erőket:

Az utcákon egymásra lövöldöztek terroristák, fegyveres civilek, a helyi biztonsági erők tagjai.

. . .

Néhány dolog miatt azonban érdemes észben tartani, hogy bizony előfordulhatott, hogy izraeli katonák izraeli civilek nem kizárható jelenléte mellett is tüzet nyitottak ellenségesként azonosított célpontokra. Az egyik tanulság ebből az, hogy akármennyire is a világ egyik legerősebb hadereje az izraeli, emberek, ráadásul zömében nem is professzionális katonák, hanem sorkatonák alkotják – és az emberek márpedig hibáznak, különösen extrém stresszhelyzetben, és különösen akkor, ha nem egész életükben, hanem csak néhány évet készülnek ilyen helyzetekre. Fontos feladata lenne az izraeli haderőnek, hogy ilyen helyzetekben is a lehető legjobban reagáló, az ilyen szituációk gyors értékelésére és megoldására kiképzett erőket tudjon bevetni – már csak az izraeli civilek megóvása érdekében is.

A másik tanulság az, hogy amennyiben elfogadjuk, hogy izraeli katonák így jártak el izraeli földön, izraeli civilek közelségében – és ezt parancsnokaik előzetesen vagy utólagosan jóváhagyták, akkor vajon mennyire hihetünk azoknak a kijelentéseknek, miszerint a Gázai övezetben végrehajtott akciók során a legteljesebb körültekintéssel igyekeznek megóvni a palesztin civilek életét? Nem állítjuk természetesen, hogy az izraeli haderő direkt palesztin civileket mészárolna, de hogy nagyon máshol van az elfogadható „járulékos veszteség” határa, mint amit egy kényelmes európai karosszékből még elfogadhatónak gondolnánk, az biztos.