"Ezzel szemben a valóság az, hogy nyilvánvalóan a magyar MEGY szó származéka. Ezt régen körüljárva jelölték ki."
Szerintem is ez a helyes.
"Ez utóbbiak is ha ilyesmit beszélünk meg valakivel, akkor egy ADOTT/aDAT-ott időpont lesz a dolog egyik lényege hogy mégis mikor fussunk össze."
Ez nagyon jó!
"ÁRENDA =ÁRREND"
Ez sem rossz.
"Hát mi a valuta, mit teszünk vele?... VÁLTJUK. VALUTA =VÁLTÓ"
És ez sem...
A Magyar Nyelvőr-ben sok érdekesség mellett találtam a Torma c. cikket.
Ebben a torma szavunk török eredetét bizonygatja a szerző elég logikusan, de egy ponton megakadt és nem lépett tovább:
Előzményként annyit, felsorol számos különböző nyelvekben megtalálható változatot: Tatár ace torma magyarul retek, és a töcö torma, a baskít torma=retek, illetve a sösö torma pedig=karalábé. Az azeri t'urup=répa, a karacsaj t'urma=retek, a perzsa szótárakból turub, turub, turb (=répa) változatait idézi.
Majd ezt írja:
E föltevéssel talán eredeti értelmét is megtalálhatjuk a török turma és turup szavaknak, úgy vélve, hogy ezek az élő köztörök -ma, -ma és p (-up, -üp; ip, - i p) igenév-képzőkkel alko- tott származékai a tur- 'állani' igének s jellemző tulajdonságkép a retek, répa és tormaféle növényeknek egyenesen „álló" húsos, vastag gyökerét emeiik ki.
Ez elég meggyőzően hangzik, azonban, ha a hangok jelentését hívjuk segítségül egy kicsit árnyaltabbá válik a történet...
Amennyiben elfogadjuk - s miért ne tennénk - a -ma, -up, -ip toldalékokkal való képzést, akkor a szó gyöke a tor-, vagy tur-. Ez viszont már echte magyar szó:
Ugye, a T hang a föld hangja (talaj, táj, tér, terül, tanya...) Az R pedig mozgást, cselekvést jelent, és nem 'állni'.
A TuR (ToR) együtt azt jelenti, amit ma is értünk alatta: TÚR-juk a talajt, ha hozzá akarunk jutni a növény gyökeréhez. Őseink éppen ezt tették. Ma is ki kell ásni akár a répát, akár a tormát, de a karalábét nem, mert az talaj fölötti. Tehát a karalábéra vonatkozó 'torma' megnevezés eltér az eredeti jelentéstől. Mindazonáltal a 'torma' több jelentése arra utal, hogy minden olyan ehető gyökeret tormának neveztek, amit ki kellett túrni, ásni.
A szó végi -ma toldalék valóban egyezik a törökkel: magyar alma=török elma, tatár=alma
Ugyanakkor a magyarban is számos szavunk végén megtaláljuk: ima, sima, karima, szakma, adoma, koma, lakoma, forma, lárma, kocsma, kucsma, duma, csuma, hagyma, csizma, kozma, ráma, néma, séma, téma...
De megtaláljuk a szavaink elején is!: Magyar, mag, maga, magas, magán, madár, marad, ma, mar, marha, marok, majd, major, majszol, makacs, malac, malom, mama, mancs, maci, maszat, moszat, matat, matyó...
A jelentése homályos, viszont ez is magyarnak (vagy igen ősi nyelvűnek) tűnik az elterjedtsége okán. Megérne egy szentmisét, kideríteni a jelentését...
De ezzel nincs vége, mert később ezt írja:
"török és perzsa tur(u)p eljutott vándorlása útján az arabba, sőt még az ókorban az afrikai punok nyelvébe is. Jellemző a pún alakra a nőnemű főnevek -at végzete, mely a fönikiai [föníciai] nyelvben (a hébertől eltérőleg) nemcsak a status constructusban, hanem a status absolutusban is hangzik, pl. fön. isat': 'nő', bamat: 'magaslat', minhat: 'áldozati adomány'
Bár ily módon a tur(n)p legrégibb adata a sémi nyelvkörhöz vezet, hangtani okból sem gondolhatjuk, hogy itt volna a szónak eredeti hazája s hogy innen terjedt volna turma változattal még a mongolba is."
Pedig sokkal valószínűbb, mint az, hogy a török-tatárok megfordultak az arab, perzsa térségben, sőt Kánaán területén is, végül lerohanták Afrikát is...
