Nekem most még egy év múltán is felejtős. Megjelenéskor meghallgattam párszor az albumot, aztán még kb. egy hónap múltán elővettem egyszer-kétszer és annyi, egy éve nem hallgattam bele. Lapos, számok megjegyezhetetlenek, fantáziátlan az egész, igaz sokáig Megadeth-tet is egyre kevesebbet hallgattam, próbáltam új előadókat, albumokat, és más műfajokat felfedezni (country). Továbbra is tartom, hogy ez az együttes 2004 után felejtős, egyedül talán a Dystopia, ami emlékezetes tőlük, a több album egykutya, átlagos, felejthető.

Pedig mostanában egyre többet előszedem a Megadeth albumokat. 15 évet klasszikus gitároztam, aztán kb. 10 évet semmit, most meg ennyi év után lett elektromos gitárom, elkezdtem azon tanulni. Rendes, 24 bundos, de utángyártott Floyd Rose karos Jackson, mi más, bár csak az olcsóbb, indonéz alapmodell (JS32), abból is Randy Rhoads aszimmetrikus V, mert balkezesben nem volt Kelly vagy szimmetrikus King V, amit eredetileg akartam. Régen drágák voltak ezek, ma már az alapmodellek ára lement, kb. használt laptop ára, használtan még olcsóbb, de az nekem a balkezesség miatt nem alternatíva, mindenki csak jobb kezeset ad el. A kiegészítők ára is lement, hangoló, húr, plusz nem kell már erősítőt venni (kiváltják a digitális pluginek és előerősítők), vannak rá alternatívák, meg a kottákat is ingyen le lehet tölteni, így anyagilag hozzáférhetőbb hobbi, mint régen. Sok mindennek a számítógépvezérelt CNC tömeggyártás lehozta az árát.

Azóta más szemszögből is látom az albumokat. Korábban a Peace Sells-t és a SFSGSW-ot lenéztem a gyér hangzása miatt, de így, hogy némelyikbe belejátszottam, tutorial/cover videókat néztem róla, látszik, hogy milyen komplex, eredeti anyagok, megnőtt irántuk a tiszteletem. A RIP nem kérdéses, arról régen is tudtam, hogy technikai szempontból non plus ultra. A CTE-n már egyszerűbbek a dalok technikai szempontból, de még mindig nagyon jók, a Youthanasia, ami tiniként a kedvencem volt, ma már üresebbnek, egyszerűbbnek hat, a Cryptic még inkább, bár nézegetem ezeket a nótákat is, mert könnyebben tanulhatók egy kezdőnek. Ami még így technikai szemmel kiemelkedik, az a Hidden Treasures. A Risk-ről és a később albumokról nem tanulok semmit egyelőre, azok annyira úgyse mozgattak meg soha.

Egyébként kicsit csalódás ez az elektromos gitár. Könnyebbnek gondoltam, mivel a profik kezéből anno könnyűnek tűnt, meg tabulatúrák alapján korábban láttam, hogy könnyebb fogások vannak benne, mint a komoly zenei klasszikus gitáros anyagokban. Így abban a tévhitben éltem, hogy könnyebb, és csak a torzítás, erősítők miatt szól jobban. Tévedtem, nem hogy könnyebb, sokkal nehezebb a klasszikus gitárnál. Nem is a fogások, hanem az egésznek a részletessége, buktatói, húrlefojtások, palm mute szaggatás, apró pengetési finomságok (pengetési szögek, irányok, húrkihagyás, stb.), amik nagyon trükkösek, könnyű elrontani, oda nem illőt belezengetni, ritmust is nagyon nehéz hozni, az is igaz, hogy túl kezdőként a szintemet meghaladják még az egyszerűbb Megadeth nóták is. Szólók még nehezebbek, még a lassabbak is, húrbelezengést, belegerjedést elkerülni, meg hogy a hangok folyamatos legato-ban, jó hangtónussal szóljanak, hajlítás/vibrato beleillő legyen, ritmusból közben nem kiesni, hogy ne csak hangokra szétesett fosnak hangozzon az egész. Lényegesen nehezebb, mint azt az ember gondolná, csak akkor látja a nehézségét, mikor míg kipróbálja.

Már eleve a hangolással, Floyd Rose tremoló beállításával és áthúrozásával oltári nagyokat lehet szívni egy kezdőnek, gitárnak neki kell esni háromféle imbuszkulccsal, plusz csavarhúzóval, négy oldalról, nyolc helyen tekergetni minden szutykot, ahhoz, hogy a hangolást megtartsa, ne legyen semelyik bundnál hamis, aztán utána, hogy az ember bedugja egy audio interface-be, onnantól ráömlik a DAW és Plugin host alkalmazások, VST és LV pluginek, hangrendszerek kavalkádja, elég sok szakértelmet igényel, mire az ember be tudja állítani, hogy jól szóljon, vettem inkább egy gyufásdoboz méretű, VOX Metal fülhallgatós mini előerősítőt, annak a preset-jeivel könnyebb, jobban szól, de még így is nehéz volt kinyomkodni. Az erősítők drágábbak, meg ide az albérletbe túl hangosan lennének, helyem sincs neki. A pengetők sem sima téma, milyen vastag, milyen kemény, milyen anyagú-alakú, csomót megvenni, végigpróbálgatni. Húrból ugyanez, milyen vastagságú, milyen huzagolású, bevonatos, anélküli, agyrém. Már ekkorákat szív az ember, még mielőtt akármit, egy boci-boci tarkát tudna játszani rajta. Főleg az első 2-3 hétben volt rettenet frusztráló. Akinek nincs valami helyi hangszerboltos, rokoni, vagy profi gitártanári segítsége (nekem nincsenek ilyen opciók, ahol most élek), annak ez egy nagyon nehéz műfaj, főleg 40 éves kor után nem érdemes erőltetni. A YouTube-on van fent egy csomó tutorial, tanító videó, de mindegyik mást mond, máshogy mutatja, el lehet veszni az információtömegben. A Songbook-ok, tabulatúrák is több helyen pontatlanok. Sajnos a másfél évtizedes gitározási tapasztalat sem nyom sokat a latba, lehet azért, mert egy évtizede volt, vagy mert ez egy egész más műfaj, nem sok mindent lehet hasznosítani, a kettőből elég kicsi az átjárás.