A pályám során, három ALS beteg halálánál voltam jelen, az minden volt, csak nem méltósággal elmenni! A legutolsó volt a legmegrendítőbb, mert atípusos volt, nem bénult le, nem volt járóképtelen, de a diagnózis az volt! Beszélni nem tudott, de a szemében látni a halálfélelmet, azt az érzést nem kívánom senkinek! Főleg úgy, hogy te vagy a segítő! 

Ott voltam mellette, nem egyedül ment el....:(

 

Aki azt írja, hogy az eutanáziával vissza lehet élni, az nincs tisztában azzal, hogy a beteg még tiszta tudattal kéri ezt a lehetőséget! Ergo, saját döntés! Én döntök és nem helyettem döntenek!

 

Más!

 

Volt egy különleges kérés felénk, vegyünk fel egy negyven éves beteget, aki végstádiumos rákban szenvedett, csont áttételekkel! 

Úgy nyúltunk hozzá, hogy előre bocsánatot kértünk, mert az érintés is fájt neki!

 

Tudta, hogy nincs már sok idő, de ezt tiszta tudattal szerette volna megélni, addig amíg a végrendeletét le tudta diktálni, az ügyvédnek, aki ott a kórházban tette ezt meg!

 

Amint ez a procedúra megtörtént, másnaptól kérte a morfiumot! Egy kórtermet kapott meg ő, és a rokonai barátai! Soha nem volt egyedül! Három nap múlva elment, ahogy a morfiumot elkezdtük!

Borász volt! 

Amikor végleg elaludt, a barátai felbontottak egy üveg bort, az ő tiszteletére, minket is behívtak, és  egy kortyot ittunk!

 

Ez is eutanázia volt, csak passzív. De lehet, hogy mégsem?!