Ezt viszont bizonyosan 2 részben válaszolom, mivel van mire reagálni bőven.
1. rész:
A magyar nyelv szabadon tud építkezni, ergo többféleképpen is képez szavakat, többféle módszere áll rendelkezésre. Ezért sem értem hogy a KÜRT kapcsán ugyan miféle jelentősége van annak, hogy egyetlen dolognak akár több megnevezése is lehet. Ahogyan egy hangalak is létrejöhet 2 úton is.
FAGYASZTÓ és MÉLYHŰTŐ ------ ugyanazt mondom csak másból építem. De új szót is könnyen létrehozhatnék rá, annyit mondok hogy JÉGDOBOZ mondjuk és kész is vagyunk. De ha körülményesebbek vagyunk úgy is mondhatnánk akár: FAGYPONT ALATTI HŐMÉRSÉKLETET BIZTOSÍTÓ
ELEKTROMOS BERENDEZÉS. Ez túl hosszú így?.... Sebaj, akkor mozaikszót gyártok a kezdőbetűkből:
Lesz akkor egy FAHBEB nevű eszközünk. Tegyük fel ez megtetszik az embereknek és elterjed és népszerű lesz. Nehéz kimondani kicsit, így tegyük fel a népnyelv szépen elhagyja a H hangot és fokozatosan egyre inkább FABEB módon fogja ezt megnevezni. Aztán itt nekem ezek után 6 ezer évvel később (ha ennek a folyamatnak nem marad írásos nyoma), aztán kurvára találgathatja majd bárki hogy ez a hangalak mi a jó francért az ami. Aztán lehet találgatni majd hogy "mire gondolt az ősember" ))
KÜRT szó részletesebben : Ebben az ÜR gyök "szó szerint" szerepel, ez az üresség/üregesség tömören 2 hangban kifejezett értelmezése. Nem poénból van a szóban, vagy csak úgy véletlenül, meggyőződésem hogy tudatos szóalkotásról van itt (is) szó. Még mielőtt kitagadnánk a nyilvánvalót a szóból, nézzük meg alaposabban hogy miért is van nagyon is logikája az egésznek:
1: Az ŰR gyök mintha olykor UR formában is ezt jelentené, és mintha jó néhány szavunkban erre is mutatna (biztosan nem mindig, de sokszor) : fÚR, kÚR, szÚR, tÚR, bÚRa mondjuk. Fúrunk, akkor üreg keletkezik. Ha szúrunk is. A KÚRás meg ha belegondolunk egy körforma üregébe hatolás. Azaz megint értelme van a ma már "trágár" minősítésű szónak. Aham, csak alapból nem annak készült el. De a BÚRA szó is jól érzékelteti hogy egy BORÍtásról van szó, és ez is üreges. A TÚR szó meg TÉRértelmű szó a T_R mássalhangzó váz által + ebben is ott az ŰR, itt ÚR formában, és összeáll a dolog mert a TÚRás valoban a térben történő üregelés, elég csak a földtúrásra gondolni, ami vélhetően ihlette ezt a hangalakot. Vagy épp gondolhatunk a földbe üreget készítő állatokra is. Vegyük már észre hogy van értelme az egésznek !
Most nézzük ahol az ŰR konkrétan is ŰR : a legegyértelműbb esetekből válogatok:
Maga az ŰR szó, már eleve a világŰR is erről szól, hogy üres. Az Ürge mint üreglakó állat, gondolom nem kérdéses. De nézzük 3-4 hangosokban mikor nem szókezdő: GYŰR --- elég csak az ágyneműt kicsit gyűrni, üreg lesz alatta. Toldjuk meg és GYŰRŰ ----- egyértelmű itt is, van üreg, a gyűrű egyik fő tulajdonsága ez. SZŰRŐ----- lyukacsos/üregekkel teli, nem kell ezt sem magyarázni különösebben. Akkor FÜRKÉSZ(ni) szó. Egyértelműen rokona lehet a FÚR igének, fürkészik- fúrkálódik.
Vagy ALL-ŰR: megjátszott viselkedést jelent, azaz ÁL és ÜRes. Vagy épp a ZŰR is gyanús, mert ha zűr van, akkor valami nem teljes. De térjünk vissza fővonalra, a pontos KÜRT hangalakra :
"A kürtben az Ü hang minden bizonnyal a kürt hangjának felel meg, azt hivatott utánozni" ---- állítod ezt ugye. A hangutánzó magyarázat sok esetben egyébként valóban helyes irány, de itt másról lehet szó, már csak emiatt is: A KÜRT hangalak először nem a hangszert nevezte meg ! Hanem egy szaruból álló dolgot az ezzel rendelkező állatok fején. Azaz a szarv nyúlványát. És nem fogjuk kitalálni de pont üreges ez is.)) Igen, még ivóedények is készültek/készülnek ebből !
És maga a KÜRT hangszer is aligha vitathatóan ÜReges. De menjünk tovább mert ebből fog látszódni végérvényesen hogy a K_R körgyök és az ÜR üregességre mutató gyökszavak egy kürthöz nagyon hasonló szóban is összedolgoznak, és ez nem más mint a KÜRTŐ szavunk.
Ez eredetileg a kemencét és a kéményt összekötő cső volna, arról nem tudunk hogy ez Ü hangot bocsátana ki. Arról viszont nagyon is lehet hogy ez szintén kör alapú dolog ami hogy s hogy nem épp most is üreges dolog lesz. És passzol rá a meghatározás teljesen. Szerintem oka van ennek, tudatos szóképzéssel a dologra jellemző főbb tulajdonságait a nyelv a szóba direkt beleépítette...