„Amikor a tudósok először elkezdtek gondolkodni a koncepción, úgy számoltak, hogy ennek az energiának hatalmasnak kell lennie – olyan erőteljesen és gyorsan kellett volna kitágítania az univerzumot, hogy soha ne alakuljanak ki csillagok és galaxisok. 

Mivel nyilvánvalóan nem ez a helyzet, a vákuumenergiának az univerzumban nagyon kicsinek kell lennie – körülbelül 120 nagyságrenddel kisebbnek kell lennie, mint amit a kvantumelmélet jósol. Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy valami öt kilósnak tényleg ötöt kell nyomnia – 120 plusz nullával – utána. Az eltérés arra késztetett néhány tudóst, hogy a vákuumenergiát „a fizika történetének legrosszabb elméleti előrejelzésének” nevezzék.”

 

 Mi van akkor, ha a kvantumfizikusok jól számoltak azzal a hatalmas energiával, csak éppen azzal nem számoltak, hogy az a hatalmas energia a diszkrét elemekből álló struktúra fenntartására szolgál? A téridő (vákuum) munkát végez „önmagán”, hogy ne zuhanjon egy potens, tér és idő nélküli szingularitásba.

Az univerzum anyagi energiasűrűsége helytől és időtől függően változó. A vákuum energiasűrűségének lokális megváltozásaihoz kapcsolódva. Így bukkannak elő párosával az anyagi részecskék. A fotonokká szétsugárzódott részecskék a kozmikus háttérsugárzást „táplálják”.

 

„az univerzum tágulását leíró általános relativitáselméleti egyenletek megváltoztatása, a vákuumenergia mennyiségét megjósló kvantumtérelméleti egyenletek módosítása, vagy valami teljesen új dolog bedobása a keverékbe.”

 

Itt dobhatod be @szuperfizikus az újfizikádat a kosárba.

 

„Az egyik közelmúltbeli unortodox ötlet Steve Carlip, a davisi Kaliforniai Egyetem munkatársának javaslata, amely szerint a téridő alapvetően „habból” áll. Ezen a képen a tér görbülete rendkívül kis léptékben állandóan ingadozna, jóval meghaladja azt, amit remélhetnénk mérni. Mindez a bonyolult topológia kiküszöbölné a kozmológiai állandó hatásának nagy részét, helyi szinten nagyon kicsivé téve azt.” 

„Carlip téridő habja „jó irányba halad”, szintén megvan a maga belépője a mezőnybe. A kvantummechanika és a gravitáció egyesítő megközelítésén dolgozik, amelyet kauzális halmazelméletnek neveznek. E modell szerint a téridő alapvetően diszkrét – ami azt jelenti, hogy ahelyett, hogy sima, folytonos kiterjedés lenne, apró darabokra, egyedi tér- és időegységekre bomlik fel, amelyek az univerzum építőköveit képviselik, ahogy az atomok az építőkövei az anyagról. Ha ez a helyzet, a kozmológiai állandó kiszámítása során el kell osztani a világegyetem téridő-egységeinek számával, ami egy olyan értékhez vezet, amely sokkal közelebb áll ahhoz, amit a csillagászok észlelnek.”

 

Ebből is láthatod, hogy a diszkrét téridő nem az én agyszüleményem, hanem tanult fizikusok is számolnak vele. ;-)