zicharonot Creative Commons License 2023.11.13 -7 0 13489

Robert C. Castel:

 

Nem a semmi, kis Izraelt akarják, hanem a te földrészedet.
Mi csak az útjukban vagyunk.

 

SÁRBATIPORT EMLÉKEZET

A londoni pasa egyenruhás eunuchjainak a védelme alatt, a Próféta hadainak sikerült bevenniük a brit hitetlenek egyik legutolsó erősségét, a Nemzeti Megemlékezés Napját.Palesztinozni lehetet volna az év bármelyik más napján. A tény, hogy a tüntetők a befogadó nemzet hagyományainak és érzéseinek lábbal tiprásával éppen ezt a napot választották, nem más mint nyílt hadüzenet annak az igen szűk értékrendszernek amit a brit társadalom még szentnek tart.

Izrael csupán ürügy, a tüntetés valódi célpontja a befogadó társadalom.

 

A DÉRI STEFI INTERJÚ MARGÓJÁRA

...A kommentekből megállapítható, hogy három embertípus van akiket mindennél jobban irritál egy fegyveres zsidó látványa:

1. A fegyvertelen zsidót, mert rádöbbenti, hogy a világ nem úgy működik ahogy azt fél évszázada hazudja magának.

2. Az airsoftos nácit, mert egyből kiújul tőle a péniszirigysége.

3. Az antiszemita progresszívot, mert mindazt jelképezi számára amit a legjobban gyűlöl: a nemzetet, a vallást és az egyén Istentől kapott szabadságát.