Hello mindenkinek!
Most tudtam meg (JamesTKirk jóvoltából), hogy van VH topic is. Látom egy ideje nem volt hozzászólás, így most írok egyet, hehe.
Én is a David Lee Roth féle éra rajongója vagyok elsősorban, mert - amint ezt már kifejtettem - amikor én ezt a zenekart megismertem és megszerettem, akkor azt a húzós, dögös, nyomulós zenét csinálták. Így nekem EZ a VH, s bár több kiváló nótát írtak Sammyvel, én mégsem tudtam őt igazán megkedvelni. Az is jobban tetszett, ahogy Roth "játszik" a hangjával: lehet, hogy nem tud olyan magasra menni, de én imádtam a hülyeségeit, mint pl.: az I'm the One-ban az a vokálos kiállás, meg az egész örült showt. A VH akkor egy "bulizenekar" volt, igen! És?
Élőben egyszer volt szerncsém látni őket 1993-ban, Münchenben (Right here, right now turné), a színpadi előadás első osztályú volt, az eddig általam látott zenekarok közül csak a Toto-hoz tudom hasonlítani. Egyszerűen fenomenális volt.
Bootlegem kettő van, egy az elhíresült (hírhedt?) "Live USA" sorozatból, a mellékelt irományok szerint 77-es, de ezt kérdésesnek tartom. Főleg az első lemez számaival, Eddie a szólóit "note-for-note" játssza, ami érdekes, mert később leszokott erről, és általában egy-kát konkrét elemtől eltekintve csak hasonló dolgokat játszik, mint a lemezen, gondolom imprózik.
A másik a Got the Miracle Fingers című, mely az OU812 idejéből való, érdekessége egy igazi tökös There's Only One Way, ami frankón tele van nyomva szólókkal, ahogy azt kell.
Nálam a lemezek sorrendje:
1. Van Halen - abszolút favorit VH, szerintem a legjobb 10 valaha készült rocklemez egyike...
2. Fair Warning - kissé sötét, rosszkedvű album, mégis imádom...pedig nem vagyok depressziós
3. 1984. - No comment.
A többiek ezután jönnek.
Ami a Van Halen 3 lemezt illeti, - ezt már a gitármániában is kifejtettem - óriási volt a várakozásom, több okból is. Egyrészt reméltem, hogy fiatalabb emberke visz egy kis "életet" a zenekarba, mert Eddie-re mostanság (úgy 10 éve) rájött az idősödő gitárosok blues-mániája, (félre ne értse senki, semmi bajom a blues-zal, csak azt vallom, suszter maradjon a kaptafánál...) és az egész banda "belassult". Másrészt alapban Cherone-bal semmi bajom nem volt, mert a Pornograffiti és a Three Sides to Every Story című Extreme lemezek szintém a kedvenceim közé tartoznak, és aki látta őket élőben a Smith előtt vagy videón a Freddy Mercury Tribute-on, az tudja, hogy élőben sem vallottak kudarcot a fiúk.
Azonnal megvettük tesómmal a lemezt, amint kapni lehetett, s úgy tettem be a lejátszóba, hogy ez csak király lehet... Csalódtam. Az egyedüli nóta ami tetszett a From Afar volt, melyet tényleg ötletesnek találok, az élvezetből elvesz, hogy minduntalan a Phantom of the Opera kromatikája kacsingat a nótából. A többi pedig olyan, hogy ha nem VH lenne ráírva, akkor egy ilyen ****-t soha meg nem veszek!
A sors iróniája nekem, hogy Sammy Hagar, akit igazán soha nem kedveltem, nem felejtette el mi az a Rock n' Roll! Megvan a VH utáni munkája, és nem gondoltam volna, hogy ő igenis felvállalja és tovább viszi ezt a stílust, ahelyett, hogy dibatos módon beálljon ő is alternativkodni (suszter maradt...). Minden elismerésem az övé, nagyot nőtt a szememben.
