Hadarnak hívják.

Ide utazott egy ideig nálunk...

Régóta kereste önmagát...

Jeruzsálemben él, majd a Golánon, aztán a sivatagban...

A lelke nem talált nyugodalmat..

Amíg nem találkozott vele, és mindketten úgy passzoltak egymáshoz, mint egy kesztyű a kézre...

A szellem emberei, akiket senki sem ért meg, csak saját maguk.

 

A férfi magas vörös volt, a nő pedig egy mosolygós Tamanya. 

Sokáig várt arra, hogy valaki megismerje lelke sírását, és úgy szeresse, ahogy van. Ez ilyen egyszerű.

 

Egy nap megkérte a kezét... És mindent egyedül készített el - saját kezűleg írta az esküvői meghívókat,

a fehér ruhát maga varrta. Különleges, stílusukhoz illő helyet keresnek, sok természettel és zöldellővel.

Tervezett és gondolt minden részletre. Minden rendkívül fontos volt. Sok éve várt erre a pillanatra...

 

Prsh Hasha éjjelén, másfél hónapja házasodtak össze. Aztán kitört a háború és bevonult az egységbe.

Nir Oz-ban volt és embereket és családokat mentett meg. És onnan továbbálltak a Gázai harcra.

Egész hónapban csak 24 rövid órát volt kint, és egyáltalán nem eleget, visszaugrott vele a bázisra,

és rengeteg élelmet vitt az egész legénységnek. Együtt szívták el az utolsó cigarettájukat, aztán meghalt..

Arról álmodtak, hogy mikor szabadul... Még egy hónap, és rengeteg tervük van, hogy mit csináljanak,

hogyan töltsék az időt, hogyan hívják a gyerekeket és mit dolgozzanak.

Egész múlt héten várta, hogy felhívja, hogy üzenjen neki, hogy szeret, és mosolyogni fog, mert tudta,

hogy itt megtalálta azt, akit szeret..

Az utolsó sabatot a nővérénél töltötte.

Végre házas emberként.

Aztán jött a kopogás az ajtón, ami értesítette őt.

Hogy ő már özvegy.