szuperfizikus Creative Commons License 2023.10.03 0 0 9632

"Newton első törvénye azért szükséges, mert a maradék többivel egy nyugvó abszolút vonatkoztatási rendszernek is lenne értelme."

Valójában Newton a törvényeit abszolút nyugvó rendszerben fogalmazta meg. Mivel azonban ezt ma nem ismerik el, ezért kell össze-vissza magyarázkodni "inerciarendszerekről", amelyek a természetben ténylegesen nem léteznek. 

Amikor Newton megfogalmazta a törvényeit, akkor elhanyagolta a Föld forgását, a Föld sugarát végtelen nagynak vette, és nem vette figyelembe a gravitációt. Ebben az idealizált rendszerben igazak Newton törvényei. Ebben a rendszerben lenne értelmezhető (a Földhöz viszonyított) nyugalom, vagy az egyenesvonalú egyenletes mozgás. 

És ugyanebben az idealizált rendszerben lenne érvényes Galilei megfigyelése is (relativitási elv), amely szerint az álló és a mozgó hajót nem lehet megkülönböztetni egymástól. De a valóság nem ilyen.

Ebből a tévedésből származik a relativitás elve, amelyre Einstein az elméleteit építette. Amíg ezt érvényesnek tekintik a fizikusok, addig nem fogják tudni megtalálni a kiutat a zsákutcából. 

 

Előzmény: Törölt nick (9631)