A másik topikban kiderült, hogy a forgómozgás nem relatív mozgás.
Akkor mégsem minden relatív?
Az igazság az, hogy egyik mozgásfajta sem relatív. A haladó mozgás sem.
A mozgás alapvetően abszolút, vagyis valóságos mozgás.
Azonban lehet relatíven is értelmezni, de csak akkor ha az erőket nem vizsgáljuk, csak a mozgás tényét.
Vegyünk egy szemléletes példát! Áll egy vonat az állomáson este, sötétedés után. Csak a vonatban van világos, így a külső táj nem látszik. A vonatban egy férfi ül, és újságot olvas. Ekkor elrobog mellette egy vonat a másik sínen. A férfi felnéz, és látja az elsuhanó másik vonatot. Tegyük fel, hogy az elrobogó vonatban egy nő áll, és ő is éppen kinéz az ablakon. Vajon ő mit lát? Ő is azt látja, hogy elsuhan mellette egy vonat. Ha nem érezhető a mozgó vonat zötykölődése, akkor mindketten úgy látják, hogy a másik vonat robog el az övé mellett. Egyikőjük sem tudja megállapítani, hogy melyik vonat áll. Tehát ebben az esetben értelmezhető a relatív mozgás is.
De mi a helyzet akkor, ha a találkozás pillanatában mindkét vonatban meghúzzák a vészféket? Az álló vonatban nem történik semmi, a férfi nyugodtan olvas tovább. Azonban a robogó vonatban álló nő elesik a tehetetlenségi erő hatására. Ekkor már pontosan meg tudjuk mondani, hogy melyik vonat állt és melyik mozgott.
A példából jól látható, hogy különbség van a két eset között. Ha az erőket is figyelembe vesszük, akkor egyáltalán nem választhatjuk meg szabadon, hogy melyiket tekintjük állónak, mert nem azonos módon játszódnak le az események a két vonatban. Tehát a relativitás elve csődöt mond, mert egyértelműen eldönthető, hogy melyik vonat van valóságos mozgásban, és melyik áll.
A jövő fizikájában a mozgás relativitásának einsteini elve már nem fog szerepelni.