"Könnyen lehet, hogy túl korán, túl hamar kapott csúcsterhelést. Kérdés, hogy hány százalékosra tudják

 összerakni...."

Valamikor, régebben olvastam Ernest Hemilgway : "Halál délután" című könyvét, amelyik a bikaviadalok, emellett a bikaviadorok-körülötti rejtelmekről íródott, a szerző, a két világháború közötti, spanyolországi időzésekor szerzett ismeretei és tapasztalatai alapján. Abban a könyvben egy lényeges fejezetet szentelt

az író, bikák által számos alkalommal okozott, kevésbé és persze többé súlyos, időnként halálos emberi sérülések természetének és ugyancsak gyógyításának. Ehelyütt kiderült, hogy a sok sérülés lényegében szabályszerűen kitermelte azt az egészen speciális sebészetet, eljárásokat és természetesen, megszülte magukat, azokat a sebészeker, akik végsősoron mestereivé váltak annak a szaktudásnak, hogy az olyan sérülésekből, amelyeket egy ereeje teljében lévő harci bika okozhatott a vele szemben kiálló viadornak

olyan hatékonyan tudják kezelni, a rendellenességeket helyrehozni, hogy a megsérült emberek mielőbb visszatérhessenek a bikaringbe, ott újfent szembeszállhassanak a féltonnát meghaladó és ráadásul igen gyorsan küzdő - reagáló vadállattal. Itt érnénk el ahhoz a ponthoz, hogy szinte természetesnek vegyem

azt, hogy - szükségszerűen - ez a sumo sport is ki kellett termelje azokat a gygyítási eljárásokat és még

az ehhez elengedhetetlenül szükséges szakembereket is, akik képesek arra, hogy az ilyenfajta speciális

sport-sérülésekből mielőbb feltámasszák, mondhatni újraépítsék a sérült sumo-birkózókat. Ahogy a régi szólás - mondás is tartja : "Ahol a szükség, ott a sgítség." És a sumo, az egy nagyon - nagyon régi sport.