olvass inkább, okosodj.
Sose gondoltuk komolyan, de az utóbbi két év végképp arról szólt, hogy felejtsük el, hogy felzárkózunk Ausztriához! A cél immár nem leszakadni Romániáról
“Válság nélkül (!) sikerül összetákolni egy kiugróan és elképesztően magas magyar inflációt és léket ütni a költségvetésbe, majd utána kétségbeesetten megszorítani…”
"Nagyon jó példa a különutasság veszélyeire Szerbia és Románia összehasonlítása is: a 2000-es évek elején még ugyanakkora volt a két országban az egy főre jutó GDP. Aztán mi történt? Románia rálépett az európai integrációs útra, Szerbia nem, inkább sajátságos, unortodox, orosz- és kínabarát úton járt. A két ország mutatói drasztikusan szétváltak, Romániában már közel kétszer akkora az egy főre jutó GDP, mint a szerb, miközben ugyanonnan indultak bő 20 évvel ezelőtt.
És az a baj, hogy most Magyarország esetében is azt látom, hogy nem az EU-integrációs úton maradunk, hanem szépen kopunk le róla, sodródunk a szerb irányba – vagy az infláció tekintetében a török-argentin-venezuelaiba."
"...mi lett volna, ha az elmúlt években nem kaptuk volna meg a GDP 4-5 százalékát uniós támogatásként? Megmondom, sokkal kevesebb térkő lenne… Nagyon rosszul költöttük el az uniós forrásokat.
Ha megkapnánk a pénzt, az nem azért segítene, mert megérkezik a számlára párezer milliárd forintnyi euró, hanem azért, mert azt jelentené, hogy mégsem sodródunk ki annyira Európából, ami már veszélyes. Jelezné, hogy még nem léptünk át teljesen a szerb útra, továbbra is stabilan lehet Magyarország EU tagságával számolni. Ellenben a most is zajló folyamatos vita egyértelműen arra enged következtetni, hogy nem jó irányba haladunk. Az nem kérdés, hogy elindultunk-e a szerb út felé, az viszont igen, hogy vissza tudunk-e még fordulni, és ha nem, akkor mi lesz a végén..."
stb.
https://hold.hu/holdblog/balasy-zsolt-interju-magyar-gazdasag-romania-ausztria/
Persze NEM EZ a PROBLÉMA... hanem hogy mit mondtak a Svédek 2019-ben egy 10 perces filmecskében...