"Tessék csak megnézni mondjuk Terut, miként szokott "nézni" az ellenfélre, ill. (ami talán ennél is 

 jellemzőbb (volt) rá), hogy miként taszít még akkor is az ellenfelén egy nagyot, amikor az már anélkül

 is tuti kiesne a dohyoból."

Na, ez is egy felettébb érdekes momentuma a Yokozuna - nak és én is megfigyeltem már effélét az ő magatartásában. És, hogy mennyire összetett sport ez - mennyire együttmozog az un "lélektani" és az ezután következő fizikai összecsapás és mennyire szervesen tartozik ez össze, ebben, alég csak annyit

végig - gondolni, hogy például mi folyik le egy profi nehézsúlyú ökölvívó cím - mérkőzést megelőzően (huzamosan, még a ring-en kívül) és közvetllenül, a meccset megelőzően (már a ringen belül).

Ehhez még csak annyit, hogy Terunofuji nagyon sok győzelmét aratta úgy, hogy egész teste komplett - együttes munkájával fogta fel az ellenfele rázúduló rohamát, fékezte, állítottal le komoly erő - energia - bedobásssal és, amikor az ellenfeleinek lendülete alábbhagyott, akkor fordította sajátmaga javára az összecsapást. Az ő esetében nemigen észleltem még a legkisebb mozdulatot, de még a szándékát se

egy ilyen roham elől való kitérésnek. És ezt roppant módon tudtam értékelni, tisztelnii benne. vagyis a sumojában. AZ az utójáték, amire teljes joggal utalsz, talán éppen ebből a roham-fogadásból képződő -

felgyülemlő fizikai - pszichikai feszültség-tömegbők adódott / adódik nála és eredményezte ezt a nem kissé visszatetsző utó(és nem vég)játékot.