Nem tudom jó helyen járok-e, de nem találtam aktívan működő külön elektronikus zenés topic-ot, szóval ide írnám:

Az új BT album egyszerűen elképesztően jó, aki szereti az dallamosabbb downtempo/ambient és IDM/glitch műfajú elektronikus zenét, annak mindenképpen ajánlom. Nem hittem volna, hogy 2023-ban még ennyire jó lemezt fogok BT-től hallani. Eddig is egy zseninek tartottam, de amit ezen a lemezen csinált... már azt kell hogy mondjam, hogy megüti az eredeti, első This Binary Universe szintjét is akár, igen, a legnagyobb, legendás albumának szintjét is, ami igencsak nagy szó. Végre, 2006 óta egy ilyen lemezre vártam tőle. Ami nem tetszett az If stars are eternal-ban, az _-ban vagy az Everything...-ben, az itt mind hiányzik, de ami meg jó bennük, az mind itt van. Sőt a full ambient lemezire is kapunk utalásokat. Mintha az egész TBU sorozat minden albumára lenne utalás, de mindegyikből az erősségek vannak itt a gyengeségek helyett. Pl. az eredeti 2006-os TBU lemezhez hasonlóan itt is nagyon kidolgozott, részletes a IDM/glitch effektek és a poszt-rock elemek keveréke, érzelmes, de mégis elég absztrakt, aztán itt vannak azok a nyugalmas, de gyöngyörű ambient zongoraszólamok az Everything...-ről, de kapunk full csöndes ambienteket is a Between Here and You stílusában, arról nem is beszélve, hogy a 18 perces nyitószám eléggé az Artifacture-re hajaz a 2016-os _-ról (azaz, hosszú ambient intro, IDM és dallam, majd hosszú ambient outro), amit mellesleg rommá hallgattam évek óta (mármint azt a dalt, nem az egész lemezt), de mégis azt tudom mondani, hogy ez a dal, a The Turing Test, talán még annál is jobb. A Berlin egyszerűen egy csoda, a lemez toronymagas legjobb dala, csodás zongoraszólamok, az a 10 perc 3-nak érződik. A Time Moves So Fast is mestermű, a szinte világzenei hatású kórushangok és az IDM ütemek egymással tökéletesen rezonálnak, rettentően részletelt, kidolgozott, de a poszt-rock Embers, mint a legérzelmesebb dal az albumon is szintén BT legjobb arcát mutatja, ezzel a minőséggel nem érződik csöpögősnek sem. Persze azt nem mondom, hogy eléri a Good Morning Kaia szintjét, de hát a Good Morning Kaia az BT legjobb dala vagy minimum a The Antikythera Mechanism utáni második legjobb. Meg annak a személyes hátterét persze ez nem is múlhatja felül.

Szóval összességében nem mondom, hogy ez jobb, mint az első This Binary Universe, de még soha nem ért hozzá ilyen közel BT. Bizonyos szempontból még jobb is, az biztos, hogy kevésbé "zajos", kevésbé glitch-es, de azért itt nincsenek olyan dinamikus nagyzenekai meg jazz elemeket, mint ott, viszont más szempontból meg megüti azt a szintet, bizony.

És a legjobb az egészben, hogy a lemez hiába ilyen borzasztóan hosszú, 100 perc, mégis az ember azt szeretné, hogy még tovább tartson. A 2020-as évek legjobb lemeze nálam eddig. Persze nem szeretném túlhypeolni, aki nem BT rajongó, annak nem biztos, hogy úgy fog tetszeni, mint nekem. De az biztos, hogy az igencsak vérszegény Metaversial soha nem hittem volna, hogy ilyen jó lemezt tud kiadni egyszer. Gondolom ezek után jön egy újabb These Hopeful Machines-féle kommersz pop lemez, ahogy szokta, mindig oda-vissza ugrál alter-IDM és pop közt, de nem baj, azért meghallgatom azt is, persze abból az én ízlésemnek inkább a 90-es évekbeli lemezei felelnek meg.

Mindenesetre aki szerette a This Binary Universe-t (és hát azt hogy is lehet nem szeretni), annak ez kihagyhatatlan. Bár a nagy rajongók már nyilván hallották az utóbbi 2 hónapban.

https://www.youtube.com/watch?v=txW5V1FAmOI