"Eszem ágában sincs ezeket végigolvasni."

 

Nem szükséges végigolvasnod. A probléma egyszerű.

A vektorpotenciál és a skalárpotenciál együtt négyespotenciált alkot.

Modell szerint ez invariáns mező, minden megfigyelő rendszerében nyugszik, de elfordul.

 

Az elektromos mező és a mágneses mező a négyespotenciál deriváltjaiból kapható.

Ha van egy mozgó megfigyelő, ez a mező neki is nyugalomban van a saját vonatkoztatási rendszerében.

Einstein azt mutatta meg, hogy elvikeh mindegy. Akár a vezeték mozog, akár a mágneses mező.

De a mágneses mező nem mozog, csak elfordul.

 

Nézzük meg ezt egy ábrán!

Mindegy, hogy a vezetéket mozgatjuk, vagy pedig a mágnest.

És itt az ellentmondás. Mert a mágneses mező nem mozog.

Ha mozgatjuk a mágnest, csak a fluxus változik.

 

Sajnos a kísérletet nem tudjuk elvégezni végtelen hosszú mágnessel.

Viszont vékony drót alatt csévélhetünk magnószalagot.

(Sajnos az orsós magnetofon ehhez a kísérlethez nem jó, mert a fej résében változó fluxust kell okozni.)

 

Úgy tűnik, hogy a mágnes mozgatásánál a szórt mező számít.

 

A korongot is felfoghatjuk úgy, mint elemi darabkák összességét,

és képzeletben a vezetéket is felvághatjuk elemi kis darabokra.

És az elemi kis vezetékszakaszon akatt elmozdul a mágnes elemi kis darabkája.

De mivel az egésznek a "kontúrja" nem változik, valahogy mégsem érvényesül a Lorentz-transzformáció ezekre a kis darabokra.

 

Ezt próbáljuk megérteni.

Az pedig egy kisiskolás magyarázat, hogy a mező nem forog.

 

Lehet beérni ennyivel.

Vagy egyéb kísérleteket kiagyalni.

Például az ábrán látható mágnesből nagyon sokat egymás mellé tenni...