Szval elmentem a pszihiáteremhez, mer azé ez nem egészséges amit itt mi művelünk. Regressziós analízisbe borított az átkozottya, így hamarosan tanálkozhattam 82-ben Cselenyák Évikével, pszihoszexuális fejlődésem megakasztójával és kisiklatójával, de végül asztán kiderült, hogy nem is ott vót igazándiból a probléma, hanem még az általánosban. Hogy én most aszt kompenzálom, hogy kimaradtam a pubertázskori szerelmi levelezésből, mer már akkor is állandójan csak a lexikonokat bújtam, meg persze a zsuga meg egyéb léhűtő dógok foglalkoztattak. Ettől kezdve datálódik szerencsétlenségem is a nőkkel, történt ugyanis, hogy egy zsongó tavaszi délelőttön kezdeti próbálkozásként osztályvigyázz alatt egy rajzszöget csempésztem az előttem ülő Váradi Orsika székére, majd kéjes izgalommal vártam a fejleményeket. És akkor bekövetkezett életem első nagy csalódása, a női nem iránti mélységes bizalmatlanságom megalapozója. Hát nem melléült a céda! Azóta sem tudom elfelejteni azt az elemi frusztrációt, amit akkor éreztem a lányokkal szemben és ami azóta is elkísér.

Eszt most csak azér mondtam el nektek, hogy tudjátok, alapvetően sérült személyiség vagyok, de ígérem má gyógyulok, meg azé, hogy legyen Bookshie-nak alapanyaga újonnan készülő, "Bélák, az isten" című folytatásos kultregényéhez.

Hol a málnatortám??? Könny örüjjetek!