értelmező Creative Commons License 2023.08.30 -1 0 867

Gondoltam, felteszem egyben, hátha valakit érdekel:

 

Jób 38,4-6;

Mikor a földet alkottam, hol voltál?

Mondd csak meg, ha egyszer oly nagy a bölcsességed!

Ki határozta meg méretét? Hisz tudod!

És ki feszített ki rá mérőzsinórt?

Mibe eresztették SAROKPILLÉREIT, és a SZEGLETKÖVÉT ki illesztette be?

//

Hol voltál, amikor a föld alapjait megvetettem?

Jelentsd meg nekem, ha tudsz okosat!

Ki határozta meg méreteit? Hisz tudod!

Ki vont azon mérőzsinórt?

Mibe bocsátották ALAPZATÁT, és ki tette le a SAROKKÖVÉT?

 

Zsoltár 104,5

SZILÁRD ALAPOKRA HELYEZTE A FÖLDET, hogy soha meg ne inogjon.

//

A földet biztos alapra helyezted, nem inog meg az idők folyamán.

 

Zsoltár 24,1-2;

Az Úré a föld s ami azt betölti, a földkerekség és minden lakója.

Mert ő alapította a tengerekre, s a folyók fölé ő állította.

 

2Péter 3,5

De ezek szándékosan tagadják maguk előtt, hogy az ég ősidőktől fogva volt, és a föld is azóta, hogy Isten szavára a vízből és a víz által létrejött.

//

Mivel szándékosan nem akarnak emlékezni, ezért el van takarva előlük, hogy az egek már régóta léteztek, és a Földet a vízből és a víz által formálta ki Isten — mindezt pedig a szava által tette.

 

Zsoltár 104,5-9;

A földet biztos alapra helyezted, nem inog meg az idők folyamán.

Vizek árjával vetted körül, a hegyeket is vizek borították.

De parancsodra visszafolytak, s megremegtek mennydörgő hangodra.

A hegyek kiemelkedtek, a völgyek leszorultak arra a helyre, amelyet nekik szántál.

Határt szabtál nekik, amit nem lépnek át, nem önthetik el többé a földet.

 

1Mózes 1,1-2;

Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.

A föld puszta és üres volt, és sötétség volt a mélység felett, és Isten Lelke a vizek felett lebegett.

1,6-10;

Azután újra szólt Isten: »Legyen boltozat a vizek között, s válassza el a vizeket a vizektől!«

Meg is alkotta Isten a boltozatot, s elválasztotta azokat a vizeket, amelyek a boltozat alatt voltak, azoktól, amelyek a boltozat felett voltak. Úgy is lett.

Isten elnevezte a boltozatot égnek.

Akkor este és reggel lett: a második nap.

Azt mondta ezután Isten: »Gyűljenek egy helyre a vizek, amelyek az ég alatt vannak, és tűnjék elő a száraz!« Úgy is lett.

Isten elnevezte a szárazat földnek, az egybegyűlt vizeket pedig elnevezte tengernek.

És látta Isten, hogy jó.

 

----

„Mikor a földet alkottam, hol voltál?

Mondd csak meg, ha egyszer oly nagy a bölcsességed!

Ki határozta meg méretét? Hisz tudod!

És ki feszített ki rá mérőzsinórt?

Mibe eresztették SAROKPILLÉReit, és a SZEGLETKÖVÉT ki illesztette be”

 

Ámos 7,7

Ily dolgot láttatott velem: Ímé, ott állott az Úr egy függőleges kőfalon, és a kezében mérő-zsinór volt.

.

MÉRŐZSINÓR:

Zsinór, melynek egyik végére ólomsúly van erősítve;

Ezzel vizsgálták meg, hogy valamely ház vagy szoba fala FÜGGŐLEGES-e.

 

Szegletkő:

Alapkő, amelyen egy fal vagy egy egész épület nyugszik;

A Biblia eredeti és jelképes értelemben egyaránt használja, néha zárókövet jelent.

 

Mindkettő, a mérőzsinór és a szegletkő is stabil, nem mozgó építmény mérésére, illetve stabilizálására szolgál.

---

A Földnek van SZÉLE:

 

Jób 37,1-2;

Halljátok csak hangja dörgését, s a morajt, amely szájából kijön

Kiengedi az egész ég alatt, és villámját a föld szélei fölött

//

Hallgassátok dörgő hangját figyelemmel, a dübörgést, amely előtör szájából!

Végig járatja az egész ég alatt, villámja sugarát a föld határáig.

 

Jób 38,12-13;

Vajon kirendelted-e már a reggelt, amióta megvagy, és kijelölted-e a hajnalpír helyét, hogy megragadja a földnek széleit és lerázza róla a gonoszokat?

//

Adtál életedben parancsot reggelnek? Jelölted már ki hajnalpírnak helyét, hogy zárja le szegélyként a földnek szélét, s a gonosztevőket kergesse el róla?

.

Jer 12,12             

A pusztában levő minden magaslatra pusztítók érkeznek, mert az Úr fegyvere emészt a föld egyik szélétől a föld másik széléig; senkinek sem lesz békessége

Jer 25,32             

Így szól a Seregek Ura: Ímé, veszedelem indul egyik nemzettől a másik nemzetre, és nagy szélvész támad a föld széleitől.

Jer 31,8

Ímé, én elhozom őket észak földéből, és összegyűjtöm őket a földnek széleiről, közöttök lesz vak, sánta, viselős és gyermek-szűlő is lesz velük, mint nagy sereg jőnek ide vissza.

Dn 4,8  

Nagy volt a fa és erős, és magassága az égig ért, és az egész föld széléig volt látható.

Csel 13,47          

Mert így parancsolta nékünk az Úr: Rendeltelek téged világosságul a pogányoknak, hogy légy üdvösségükre a földnek széléig.

----

Tehát a Teremtő Isten a Földet oszlopokra, függőleges oszlopokra rakta le, sarokkövet, szegletkövet is tett az alapra, illetve a Föld szerkezetébe, hogy stabilan, mozdíthatatlanul álljon.

Isteni természeti törvényeket szabott mindennek, ami a Földön van, működik, a tengereknek, melyeknek határt szabott, meddig terjedhetnek, a szélnek, a Napnak, a Holdnak, csillagoknak, melyek az égboltozaton vannak, közvetlenül a Földet körülvéve, egyik szélétől a másikig.

 

A Föld inkább SZÖGLETES, mint kerek emiatt.

 

Jelenések 7,1   

Ezek után láték négy angyalt állni a földnek négy szegletén, a földnek négy szélét tartva, hogy szél ne fújjon a földre, se a tengerre, se semmi élőfára.

Jelenések 20,8 

És kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévő népeket, a Gógot és a Magógot, hogy egybegyűjtse őket háborúra, a kiknek száma, mint a tenger fövenye.

.

Ezt alátámasztja az is, hogy minden fontos tárgy, épület szögletes, téglalap vagy négyzet alakú, szabályos: A Szent Sátor, és részei, a benne levő tárgyakkal, mint oltárok, frigyláda.

Sőt a szent ruházat négy szegletére is kellett jelet varrni.

A legérdekesebb a nagy kocka alakú mennyei Jeruzsálem, ami a Földre fog ereszkedni.

 

Jelenések 21,9-17;

Akkor odajött hozzám a hét angyal közül az egyik, az, akinél az utolsó hét csapással teli hét csésze volt, és megszólított: „Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány hitvesét!”

És lélekben elvitt egy nagy magas hegyre, s ott megmutatta nekem a mennyből, az Istentől alászállt szent várost, Jeruzsálemet.

Isten dicsőségét sugározta.

Ragyogott, mint a drágakő, mint a kristálytiszta jáspis.

Széles, magas fala volt, rajta tizenkét kapu.

A kapuk fölött tizenkét angyal.

Nevek voltak rájuk írva, mégpedig Izrael fiai tizenkét törzsének a nevei.

Keleten három kapu, északon három kapu, délen három kapu és nyugaton három kapu.

A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.

Annál, aki beszélt velem, arany mérőnád volt, hogy megmérje a várost, kapuit és falát.

A VÁROS NÉGYSZÖGBEN épült, a hossza annyi volt, mint a szélessége.

Megmérte a várost e náddal: tizenkétezer stádium.

Hossza, szélessége és magassága ugyanannyi volt.

Megmérte a falat: száznegyvennégy könyök emberi mérték szerint, ami egyenlő az angyal mértékével is.

-----------

Jeremiás 31,35-37;

Ezt mondja az ÚR, aki adta a napot, hogy nappal világítson, és megszabta a hold meg a csillagok rendjét, hogy éjjel világítsanak, aki mozgásban tartja a tengert, hogy zúgjanak hullámai, akinek Seregek URa a neve:

Ha majd eltűnik ez a rend színem elől – így szól az ÚR –, akkor szakad magva Izráelnek is, és soha többé nem lesz az én népem.

Ezt mondja az ÚR: Ha majd meg lehet mérni az eget odafent, és ki lehet kutatni idelent a föld alapjait, akkor vetem el Izráel utódait mindazért, amit elkövettek – így szól az ÚR.

-----

A Föld MOZDULATLAN Isten beszéde szerint:

 

Józsué 10,12-13;

Azon a napon, amikor kiszolgáltatta az ÚR Izráel fiainak az emóriakat, beszélt Józsué az ÚRral, majd ezt mondta Izráel előtt: Nap, maradj veszteg Gibeónban, te is, Hold, az Ajjálón-völgyben!

És veszteg maradt a Nap, megállott a Hold is, míg kitöltötte bosszúját ellenségein a nép.

Meg van ez írva a Jásár könyvében.

Megállt a nap az ég közepén, nem sietett lenyugodni majdnem egy teljes napig.

 

Ésa 38,7-8;

Ez legyen jel néked az Úrtól, hogy teljesíti azt az Úr, a mit mondott:

Ímé, visszatérítem az árnyékot, azokon a fokokon, a melyeken az Akház napóráján a Nap már átvonult, tíz fokkal; és visszatért az árnyék tíz fokkal azokon a fokokon, a melyeken már átvonult.

.

Ha forogna és keringene, vajon hogyan lehettek volna meg ezek?

A nagy gömb hogyan tudott volna hirtelen visszafelé forogni, keringeni?