Az első planetáris ködöket az 1700-as évek végén fedezték fel, amelyek az akkori kis távcsövekben a Jupiterhez és a Szaturnuszhoz hasonló alakú, kerek, vagy korongszerű, elmosódott képet mutattak, amelyeknek nem volt határozott kontúrjuk. Innen származik a „planetáris köd” elnevezés, amely bolygószerű, ködös, homályos égitestre utal. Tehát ebben az időben még bolygóknak, vagy bolygókhoz hasonlatos égitesteknek gondolták őket.

 

Azonban a nagyobb távcsövekben a ködös alakzatok már egyáltalán nem hasonlítottak a bolygókra. Nem volt határozott kontúrjuk és nem voltak gömb alakúak, mint a bolygók, hanem különböző érdekes formákat mutattak. Hamar kiderült, hogy valójában semmi közük sincs a planétákhoz, vagyis a „planetáris köd” (bolygószerű köd) elnevezés megtévesztő, nem fedi a valóságot. Ennek ellenére az elnevezésen nem változtattak, ma is így nevezik őket.

 

De hát akkor mik lehetnek ezek az égitestek, ha nem bolygók?

 

Ahogyan fejlődött a technika, még nagyobb távcsöveket építettek, amelyek egyre részletgazdagabb képeket szolgáltattak. Azt tapasztalták, hogy a ködök egy része számtalan apró csillagra bomlik szét az óriási távcsövekben. A korábban „ködök”-nek hitt égitestek egy részéről kiderült, hogy ezek valójában galaxisok. Távoli hatalmas csillagvárosok, mint amilyen például az Androméda köd, amelyet ma már nem ködnek, hanem Androméda galaxisnak hívnak. Így a galaxisok kiváltak a planetáris ködök csoportjából.

 

Azonban nem minden köd bomlott csillagokra. Egy részük továbbra is elmosódott ködnek nézett ki, bármekkora távcsővel vizsgálták őket. Ezeknél megmaradt a „planetáris köd” elnevezés és nem derült ki, hogy pontosan mik is valójában.

 

William Herschel (1738-1822) angol királyi csillagász 1780 körül behatóbban foglalkozott a planetáris ködökkel. Úgy vélte, hogy ezek a képződmények világító gázködök, amelyek a gravitáció hatása alatt lassan összehúzódnak, és majd valamikor csillagokká sűrűsödnek. Vagyis Herschel csillagok bölcsőjének tekintette a planetáris ködöket.

 

Azonban ez az elmélet is hamar megdőlt. Miután a fényképezés is bevonult a csillagászat eszköztárába, sikerült megfigyelni, hogy a legtöbb planetáris köd középpontjában egy csillag található. Ebből arra következtettek, hogy a ködből nem születhet csillag, hiszen az már ott van. Így ezt a magyarázatot is el kellett vetni, és a planetáris ködök mibenléte továbbra is homályban maradt.