Szerintem sokan a szabadság érzésért motorozunk, és viseljük el a vele járó kellemetlenségeket (sisak, motoros ruha), de ez az érzés, a forgalomba haladásra is igaz kell legyen.
Egy normálisan közlekedő motoros szerintem nem akadályozza a forgalomban résztvevő autósokat, vagy a mentésben részt vevőket, mert mozgékony, és ha kellő körültekintéssel megy előre, akkor miért ne tenné. Persze vannak szabályok, de ezeket szerintem rugalmasan kell értelmezni, mert egyébként elveszti a motoros közlekedés minden előnyét. Szerintem nálunk ezt kb a rendőrök is elfogadják, legalább is itt Bp környékén, illetve fölöslegesen általában nem bxxxtatnak.
Mondjuk egyszer megállított egy motoros rendőr, mert az egy sávos úton, a pirosnál álló kocsisort balról, a kanyarodó sávon előztem meg, majd álltam be előre a piroshoz. Persze ez szabálytalan, kérdeztem, akkor mit is tehettem volna, mire azt mondta jobbról kellett volna elmennem az autók mellett. Erre azt mondtam neki, hogy az sokkal veszélyesebb lenne nekem (arról nem számítanak ránk). Aztán vizslatta egy darabig a motoros jogsimat (1979-es), majd elengedett.
Az autós témához csak annyit, hogy tényleg nagy a káosz. M7 Bp felé nagy forgalomban mindig benne van a baleset kockázata, és lett is. Hát tényleg csak nyiladozott a biztonsági sáv, majd páran szisztematikusan be is zárták, a mentők rendőrök meg jöttek mindenhol, egyszer a biztonsági sávban, egyszer a leállósávban. Ha már így van, akkor az a minimum, hogy nem mászok rá az előttem haladóra megálláskor, mert akkor még van esélyem manőverezni, éppen a kívánt irányba. Motoros kevés volt, de az mind előre ment, mert annyi hely azért volt.