tux
2023.08.20
|
|
0 0
87918
|
A 2018-as gyorsváltójával egészen összebarátkoztam. Néha egyesből kettesbe is gyorsváltózok, és azon kívűl, hogy kicsivel nagyobbat ránt, teljesen használható. Sokmindent összeolvastam, hogy hogyan kellene váltani vele, két dolgot találtam, ami igaznak tűnik és használom is. Az egyik, hogy amikor felfelé váltasz, azt stabil gázon tedd, azaz váltás közben ne változzon a gázkarállás, egy kicsit sem. Ezt normál esetben nem figyeljük, és egy kicsit azért mozog ide-oda. Ezt sikerült megoldanom, hogy felfelé váltáskor néhány újjamat ráteszem a fékkarra, ezzel stabilizálom a gázállást. Olyan 3500 felett szépen vált így. Lefelé váltáskor ugye csukva van a gáz, csakhogy állítólag 2250 alatt elkezd hozzáadagolni egy kis üzemeyagot, készül az alapjáratra. Nem tudom, ez igaz-e, de állítólag ebből az következik, hogy 2250 felett kell visszaváltani és működik, ha más miatt is. Nekem már oda vissza jó a gyorsváltó, ezekkel a trükkükkel, meg kiegészítve azzal, hogy ennek a 2018-asnak sokkal jobb a váltója, mint az 1250-esnek volt. Már csak egy dolog zavar (de együtt tudok élni vele), hogy lefelé gyakan akad középen, mintha két menetben mozogna a váltókar, akadásig és tovább, még kb. ugyan akkora úton. De ezt csinálta az összes amit próbáltam, kissebb nagyobb mértékben. Ami a pötgetést illeti, a BMW App megmutatja, hogy adott szakaszon mennyi volt a max fordulatszám. Ha nem pörgeted rendszeresen a Shiftam váltási fordulaszám feletti tartományába (magam nem teszem), elég lehet egy 2018 utáni 1200-as, ugyan az minden, a motor kivételével. |
Előzmény: dvorcsakl (87899)
|
|