Ül a pacák a kertjében. Elhelyezi a gondosan nyírt fűben a nyugágyát, hunyorogva a napba néz, lesi, hogy kéne belőni a napernyőt. Sör a fűbe készítve, szalmakalap mélyen a homlokba húzva, aztán hadd szóljon.

Jó ez a korai nyár. Hétágra tűz a nap, alevegő tavaszi illattal teli. Csak hát az a fránya panoráma! Az olyan tré mostanában! A pacák nem is szívesen néz fel, állatira zavarja az a nagy sürgés. A víkendház előtt ugyanis teljesen feltúrták a gátat. Módfelett idegesítő, ahogy azok ott a töltésen bámulnak befelé a kertbe. Nem is itteniek, valami főiskoláról hozták őket. Izélnek valamit a gáttal.

Szóval ül a pacák a kertjében, és valamit nem ért. Valamit nagyon nem ért. Mint ahogy nem értenek valéamit azok, akik egy faluval odébb izgatottan rúgják a bőrt, kőhajításnyira az ottani töltéstől. Mint ahogy nem értenek valamit azok sem, akik fagylaltot nyalogatva mutogatnak a homokzsákokkal gürizőkre: "Né máá! Hogy dógoznak!"
A lehető legkevésbé meg bizonyára az a fiatalember érti az egészet, aki tegnap nyeglén odaszólt a barátnőjének: Minek ez a nagy felhajtás? A párocska borzasztó nagy fáradtsággal felmászott a töltésre. Ezért ez a felhajtás?

Valaki azt mondta nekem tegnap az egyik gáton: ha csak minden ilyen bámészkodó egy zsákot arrébb rakna, máris meg lenne mentve a haza! De nem! A zsákokat kevesen pakolják napok óta, és szinte mindig ugyanazok. Akik - érdekes módon - sokszor nem is a sajátjukat védik, erőt, fáradtságot nem kímélve, látástól vakulásig.
Ellenben védik a pacák víkendházát, a focipályán rohangálók házait, a nyegle fiatalember, no meg a fagylaltot nyalók otthonait. Védik, és nem azért, mert nem lenne jobb dolguk. Azért teszik ezt, mert ők értenek valamit ebből az egészből. Valamit, amit a fent felsoroltak a büdös életben nem fognak megérteni.

És ha a víkendházas pacák, a focipályán rohangáló, a fagylaltot nyaló, a nyegle nem is teszi, helyettük, sokunk nevében mondhatjuk a gátakon napok óta helytállóknak: KÖSZÖNJÜK.