a délutáni napfény, mikor rámnézett

én magányos lélek, a falnak döntöttem hátam,

...mert már túl sokáig vártam
csodára vagy jelre

-talán másra kellett volna
...így az ajtó

nem nyílik soha

s nem lép be a lány dús barna hajjal

csillagos pillantása

el nem ér

 

ha lemén a Nap, s rám sűrű csend borul

tettek nélkül nékem

örökre

bealkonyul