Én inkább úgy minősíteném, hogy talán nem jobban, ám minden bizonnyal hatékonyabban. És emellett,
azt még meg sem említettük itt, hogy nemcsak a hatalmas Föderációs Birodalom nyujtogatja a csápjait
erre, de a majd olyan hatalmas Kíniai Népköztársaság is nyomil igen derekasan - ezerrel éppen ebben a térségben - egyelőre kereskedelmi fronton, de ez nyilván nem más, mint az első hadoszlop. Azután, jól
bevált módszer szerint, jöhet a befektetés, az ipartelepítés és az újgyarmatosítás, csak épp más módon.
A Franciák (ebben a térségben) illetve az angolok és társaik (más térségekben) már lejárt lemez, nekik
már nincs közük az itteni eseményekhez. Nem baj. Majd szépen megtanulja a leckét Afrika ismét, csak
éppen ez se lesz kevésbé fájdalmas, mint az a divatjamúlt, XVII - XVIII. századbeli, régi - rossz. Hiába, a tanulópénzt eszerint, több alkalommal is meg kell fizetni, csak ezúttál mások tárcájába kerül a zsé.