A viták alapján kezd kirajzolódni, hogy a jövő fizikájába mindenképpen visszatér a fényközeg.
Einstein is ezt jósolta, amikor azt mondta, hogy a jövő fizikájában még szerepe lesz a fényközegnek.
Ezen az állásponton volt Jánossy Lajos is.
Cseik elméletében is szerepel a fényközeg, és drx65 elméletében is, és az enyémben is.
Ezek után teljesen magától értetődő, hogy a jövő fizikájában központi szerepet kap a fényközeg.
Csakhogy a fényközeg visszatérése a relativizmus végét jelenti. Ugyanis, ha van fényközeg, akkor létezik kitüntetett rendszer is, mégpedig az amelyik a fényközeghez van kötve.
Innentől kezdve bukik a rendszerek egyenértékűsége, bukik a relativitáselméletnek az a posztulátuma is, hogy a fénysebesség minden rendszerben ugyanannyi. Ha a relativitáselmélet elveszíti a két alappillérét, akkor menthetetlenül összeroskad.
A relativizmus vége azonban egyáltalán nem jelenti a fizika végét, sőt egy sokkal haladóbb új fizika kezdetét jelenti.