A szerdai nap jó részét múzeumlátogatással töltöttük, Kati barátnőm meg én. Elsőnek a szecessziót legjobban bemutató Ráth György villát kerestük fel. Örömmel üdvözöltem a régi kedvenceimet, köztük is a legnagyobbat, egy szekrénykét, aminek a lehajtható tetején finoman kidolgozott rézkarc látható, ezen egy róka prédikál a baromfiaknak. Alighanem valami állatmese illusztrációja, de újra és újra megcsodálom! Haza is akartam vinni, de – ki tudja, miért - nem adták. Megcsodálhattuk egy nagypolgári lakás eleganciáját, minden túlzás nélküli, jól összeállított bútorait, szépen terített asztalát, No meg jó pár olyan szekrényt, amiben a tálaláshoz szükséges edényeket tartották, ahogy elnéztem, legalább tizenkét személyes étkészlet elfért benne, és legalább négy ember kellett ahhoz, hogy felvigye az emeletre. A fotelek is szépek, a legtöbbjük igencsak kényelmesnek látszott, csak sajnos, nem szabadott ráülni. Volt egy nagy fülesfotel, ez alighanem a ház ura (távollétében asszonya) kizárólagos kényelmét szolgálta. Ez utóbbi esetén krinolinban is kényelmes ülés esett rajta. Jó néhány dísztárgyat is megbámultunk, vázákat, szobrocskákat, egyik érdekesebb volt, mint a másik. Jó néhány edény Zsolnay-kerámia volt, ezek olyan jellegzetesek, hogy nem volt nehéz rájuk ismerni. Azért időnként érdekes volt a csoportosítás, egy felszökkenő lazac mellett egy jegesmedve, egy bölcs bagoly mellett pedig egy aprócska, riadt egér. A vázák festésén gyakori motívum volt az írisz, ez fehér alapon igazán mutatós látvány!  

A következő hely, amit meglátogattunk, a Hopp Ferenc Múzeum volt Erről már elég sokat írtam a Múzeumok Éjszakája alkalmából, ezért most igyekszem olyanról írni, amit akkor nem említettem meg. Elsőnek a múzeum kertjét néztük meg, hangulatos hely volt, egy kínai holdkapuval, és néhány szép szoborral, Odabent aztán újra végignéztem, illetve végignéztük a Hold a felhők felett című kiállítást, ami Vay Péter püspök gyűjteményét mutatja be. Ami püspök urat illeti, becsavarogta a világot, végül is idős korára Assisiben talált megnyugvást.

Igyekszem olyanokat bemutatni, amiről még nem írtam, Ilyen volt például a Démonirtó című tusrajz, aminek láttán rögtön elhittem, hogy néhány ijedősebb démon már akkor elkotródott, amikor meglátta! Elég félelmetes jelenség volt, eleinte őt néztem démonnak. Ez alighanem szakmai ártalom! Aztán találtam valamit, amiről azt hittem, pipa, bár kissé fura az alakja, de mint kiderült, ecsettartó, Még jó, hogy elolvastam a feliratot!

Másnap, azaz csütörtökön a Ludwig Múzeum került sorra. Előtte megnézem a Nemzeti Színház műsortervét, nagy örömömre szerepelt benne Molnár Ferenctől az Egy, kettő, három! No meg az Ibolya.

. Az Időgép, illetve Time machine címűt kiállítást néztük meg. Nos, nem sok köze van Wellshez, de attól még érdekes volt! Jó  néhány kiállított tárggyal sehogy nem tudtam összebarátkozni, no de sebaj, nem kell, hogy mindin mindig tessen, Viszont a világvevő rádiót és egy fekete-fehér tévét kedves, régi ismerősömként köszöntöttem. A tévében egy férfi beszélt, ismerősnek tűnt. Szégyen-gyalázat, de csak a feliratból jöttem rá, hogy ő bizony Stanislaw Lem! Ami a kiállított dolgokat illeti érzelmeim a vegyesnél is vegyesebbek. Csodás bronz férfiszobor, nem messze tőle egy festőláda, telis-teli műanyag tojásutánzatokkal. A következő szobában három Picasso-festmény, ezek egyike a Muskétás címet viselte. Néztem, tetszett is, de azt mondtam, hogy ha húszszobás kastélyom lenne, ezt alighanem a huszonegyedikbe tenném. Viszont, ha erre a kiállításra gondolok, elsőnek ez a kép jut eszembe, úgyhogy mégiscsak lehet benne valami, Ami magát a múzeumot illeti, belülről elegáns és nagyvonalú, szép, ívelt lépcsőházzal. Azért mentünk gyalog lefelé, hogy ezt illően megcsodálhassuk. Az előtér fekete márvány padlója is nagyon tetszett! A nagy melegben kellemesen hűvös lehet.

Ezzel a látogatás be is fejeződött, most egy kis ideig nem fogok kuiltúrálódni!