A mai napot a Természettudományi Múzeumban töltöttük. A többes szám alatt a nyugdíjasklub értendő.

Bevallom, idáig még nem jártam ebben a múzeumban, ezért aztán minden új és érdekes volt számomra. Még az odavivő út is, ami a Ludovikán keresztül vezetett. Itt találkozhattam Szent László szobrával, ez stílszerű volt, hiszen ő a király és katona tökéletes elegye. Aztán Szent Borbála következett, róla csak annyit tudtam, hogy a bányászok védőszentje, de mint kiderült, hatásköre a villámcsapás elhárítása, és a lőportornyok védelme is az ügykörébe tartozik ezért aztán itt a helye.

Maga a múzeum a belépés után máris érdekességgel fogadott, egy bálna csontváza lógott a mennyezeten. Mint később megtudtam, barázdás bálna volt, és 1896-ban került a múzeum tulajdonába. Impozáns látvány volt! Már a kezdet is tetszett, csodálatos virágfotókat szemlélhettem, és ezt örömmel tettem! A következő termekben ízelítőt kaphattunk a rovarvilágból. Bevallom, nem rajongok értük, de ezek után lehet, hogy megváltozik a véleményem. A lepkék persze csodásak. A díszbogarak láttán csak ámultam-bámultam, csodásak voltak, egyikről-másikról inkább azt hittem, egy ötvös készítette, olyan benyomást keltett. Elismerem, az afrikai góliátbogarak láttán azt gondoltam, hogy ez egy elbizakodott cserebogár. Bezzeg az óriáscincér (latin neve, a Titanus giganteus, jobban illik rá) láttán már nem mertem ilyeneket gondolni.

Nem éppen sorrendben jártam az emeleteket, mert a kristályok birodalma következett. Láthattam jó néhány, szebbnél-szebb drágakövet, illetve féldrágakövet is, no meg gyarapíthattam az ismereteimet a gyémántcsiszolás terén. Ez utóbbinak nem hinném, hogy közvetlen haszna lesz, de érdekesnek érdekes volt, meg kell hagyni. Ha már az ásványoknál tartok, az egyik teremben féldrágakőből készült szobrocskákat néztem, méghozzá őszinte elismeréssel. Csodásak és sokszínűek voltak, öröm volt rájuknézni! Itt is volt egy kedvencem, egy olyan mozaik, ami szőlőfürtöt ábrázolt, annyira finoman kidolgozott részletekkel, hogy eleinte festménynek hittem! A kettes számú kedvenc pedig egy obszidiánból faragott csacsi szobra volt, méltó emléket állítva az emberek hasznos segítőjének.

Aztán következett az emlősök, no meg a madarak terme, itt sok jó ismerősre bukkantam, mind itthonról, mind külföldről. Ami azt illeti, itt is egy óriás, éspedig egy méretes cápa lógott a mennyezetről. Ha már az óriásokról írok, volt gyapjas orrszarvú és mamut is, nem is beszélve az ősi emberek sátráról, magukról az emberekről, illetve a fegyvereikről.

Egy másik teremben volt óriáskagyló is, ezt is illő módon bámultam meg.

A legnagyobb meglepetés számomra a lepkeház volt. Némi sorbaállás után lehetett csak bejutni, és szép óvatosan mentem be, nehogy a szépséges lepkék kiszökjenek! Az ittlévők egy részét már láttam preparálva, de így sokkal szebbek!  Egy ananászdarabon két szép pille szívogatta a gyümölcs nedvét, néhányan pedig a falon pihentek, de a többségük a mennyezet alatt röpködött, mindenki őszinte örömére.  Nem állítom, mert nem is állíthatom, hogy mindent láttunk, de azt igen, hogy érdemes volt megnézni, és ajánlatos visszatérni!