Lélek = Szellem
Teremtés könyve 1. fejezet:1-3,v
A világ teremtése. 1 Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet. 2 A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke ( szelleme) lebegett a vizek fölött. 3 Isten szólt: „Legyen világosság”, és lett világosság.
Zakariás könyve 7. fejezet:11-12,v Visszatekintés a nemzet múltjára.11 De nem vették figyelembe. Lázadó vállat mutattak nekem, befogták a fülüket, nehogy halljanak. 12 Megkeményítették a szívüket, mint a gyémánt, nehogy megértsék a tanítást és a törvényeket, amelyeket a Seregek Ura Lelke által és a régi próféták által adott nekik. Ezért nagy lett a Seregek Urának haragja.
Péter I. levele 1. fejezet:11-12,v Hálaadás a megváltásért. 11 Töprengtek rajta, vajon milyen időpontra vagy milyen korra mutat Krisztusnak bennük működő Lelke, előre megmondva a Krisztusra váró szenvedéseket és az azutáni dicsőséget. 12 Kinyilatkoztatást kaptak, hogy ne maguknak, hanem nektek legyenek szolgálatotokra azzal, amit az evangélium hirdetői most közöltek veletek az égből küldött Szentlélek erejéből. Ezekbe (az igazságokba) maguk az angyalok is csak vágynak bepillantani.