Szép napot mindenkinek.
Lélek = Szellem, alapjelentése szintén: szél, lehelet, lélegzet.
A Biblia eredeti szövegében a lélek-nek, illetve szellemnek fordított szavak: héber rúach רוּחַ הַקֹּדֶשׁ alapjelentései: szél, lélegzet, lehelet; de többnyire Léleknek vagy Szellemnek fordítják. héber nesámá נְשָׁמָה hasonló jelentésű az előzőhöz. görög: pneuma [πνεῦμα] alapjelentése szintén: szél, lehelet, lélegzet. A pneuma hagion-ra egyes vallási felekezetek a Szent Szellem kifejezést használják, ugyanis a Szellem szót használják a görög nyelvű újszövetségi pneuma (πνευμα = „szellő”, „lehelet”) visszaadására, hogy megkülönböztessék a görög pszükhé (ψυχη) kifejezésnek megfelelő lélek szótól (e szavak más – például az ember alkotórészeire vonatkozó – előfordulásaira is alkalmazva a pontosítást).
27 És megtudjátok, hogy az Izráel között vagyok én, és hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek és nincs más! És soha többé nem pironkodik az én népem. 28 És lészen azután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak. (Ésa 44,3; Csel 2,17) 29 Sőt még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én lelkemet. (Ezék 37,14;Ámós 8,10) 30 És csodajeleket mutatok az égen és a földön; vért, tüzet és füstoszlopokat. (Jóel 9,2-4.10;1Kir 12,28.29)
Az apostolok cselekedetei 2. fejezet:17, 33
17És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak. (Ésa 44,3)
33 Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szent Lelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, a mit ti most láttok és hallotok. (Luk 24,49; Ján 15,26;16,7)
János evangéliuma 4. fejezet: 23-24 v
Jézus és a szamáriai asszony.
23 De elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar. 24 Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.”