"Az a tény, hogy a megfigyelők nem egyszerre érzékelik az egyidejű eseményeket, hogyan vonja maga után az "idődilatációt?"

 

Talán ez a mondatod mutatja legtisztábban a te relativitáselméletet illető alapvető tévedéseidet.

 

Mert úgy beszélsz, mintha az egymástól távoli események viszonylatában is létezne olyan tulajdonság, hogy egyidejűek. Pedig a speciális relativitáselmélet lényege éppen abban áll, hogy az események egyidejűsége csak egy speciális esetben dönthető el abszolút értelemben (vagyis az összes különbözőképp mozgó megfigyelő számára azonos eredménnyel), ha az események azonos helyen játszódnak le.

 

A távoli abszolút egyidejűség létezése egy illúzió, ami azért gyökeresedhetett meg a gondolkodásunkban, mert sokáig csak olyan tárgyakkal volt dolgunk, amelyek lényegesen lassabban mozogtak hozzánk képest, mint a fény. Így fel se merült, hogy figyelembe kellene venni a hírt hozó információ késését is, ha meg akarjuk állapítani egy ilyen tárggyal történt két esemény időkülönbségét.

 

Amikor pedig ennek szükségességére rájöttünk, és elkezdtük figyelembe venni, akkor rögtön felmerült, hogy mit szól ehhez az a megfigyelő, aki együtt utazik a kérdéses tárggyal? Hozzá lépest az nem mozog, hanem éppen azok mozognak nagy sebességgel, amelyek mihozzánk képest állnak. Ő ezért éppen ez utóbbiakon történt események időkülönbségeinek számolásakor korrigál a hírt hozó információk késésével. Hiszen ő is azt tapasztalta, hogy a fény mindig és minden irányban azonos sebességgel terjed. (Nála ugyanúgy érvényesek a Maxwell egyenletek, vagyis az EM hullámok az ő rendszerében is mindenfelé ugyanazzal a c sebességgel terjednek.) Ezért őszerinte éppen a mihozzánk rögzített tárgyak sebességei adódnak hozzá vagy vonódnak ki a fény sebességéből.

 

A helyzet teljesen szimmetrikus, ezért aztán mindenki a magához képest mozgó tárgyak eseményei közötti időkülönbségeket méri dilatálódva, és a közöttük lévő távolságkülönbségeket kontrahálódva. A magához képest nem mozgókat pedig nem dilatálódva és nem kontrahálódva. Mindezt minden szubjektivitástól mentesen, teljesen objektív módon. Miközben mégse a vonalzók rövidülnek, és nem az órák lassulnak.

 

Hanem az időkülönbségek és a távolságkülönbségek egyszerűen nem abszolút jellemzők, ugyanúgy nem abszolútak, ahogy a sebességek se azok. Egy tárgy sebességét is minden szubjektivitástól mentesen, teljesen objektív módon, mérik nagyon különbözőnek a különböző mozgásállapotú megfigyelők.

 

Nyilvánvalóan nincs abban semmi paradoxon, hogy az egymáshoz képest mozgó A és B megfigyelők kölcsönösen a másik sebességét mérik nagyobbnak, mint a sajátjukét (az utóbbit természetesen mindig nullának). Ugyanígy nem paradox, hogy az A és B megfigyelők kölcsönösen azokat a térbeli különbségeket mérik kontrahálódva, és azokat az időkülönbségeket dilatálódva, amelyek nem egy velük együtt mozgó objektumhoz tartozik, hanem a másik megfigyelővel együtt mozgó objektumhoz.

 

Aki még ennek megértéséhez se jutott el, hiába képzeli magát valamiféle szuperfizikusnak, az csak egy önismereti zavarban szenvedő ember.