A szombat délelőtt jelentős részét egy bunkertúrán töltöttem, Budafokon. Ez minden hónap első szombatján esedékes, és kaptam az alkalmon, hogy megnézhetem. Ráadásul azzal kecsegtettek, hogy a pincében 12-14 fok lesz!

Amíg a kezdetre vártam, körülnéztem az udvaron, a helyhez illő plakátokat nézhettem-láthattam. Például, hogy az állatokat atomtámadáskor be kell zárni az istállóba, és pokróccal lezárni az ajtót. Az ábrán néhány tehén volt. Hú, milyen finom lehetett a másnap reggeli tejeskávé! Volt még egy olyan gázálarc is, amit lovaknak terveztek.

Vezetett sétát tehettünk a bunkerben, Ezt egy hajdani borpincéből alakították ki. a borpince viszont az egykori kőbánya helyén létesült. Az egykor ott dolgozók még afféle barlanglakásokat is kialakítottak, néhány még látható, csak nem itt.  Egykoron rengeteg szőlőt termeltek itt, és jó bort készítettek belőle. A pince pedig már adott volt. Aztán jött a filoxéra-járvány, és ez véget vetett a szőlőkultúrának. Az egykori borpincéket raktárnak kezdték el használni. A régi szép idők emlékeként fennmaradt egy olyan boroshordó, amit úgy alakítottak ki, hogy a sziklába vájt üreget üveglapokkal bélelték ki, most is teljes épségben-szépségben látható! Ha már ott voltam, érdemes volt jól körülnézni! Egymásba nyíló termek, csekély berendezéssel. mert a legtöbb eltűnt az idők során. Egy rádió adó-vevő berendezés azért volt, olyan, felhúzható órával, ami három napig járt. Elvégre a rádióadások időpontját fel kellett jegyezni! Volt továbbá egy Erika táskaírógép, elsősegélycsomag, no meg néhány, számomra ismeretlen szerkentyű. Megismerkedtünk a kézi szirénával. elég kellemetlen hangja volt, de ez, hogy úgy mondjam, csak házi használatra való volt. Láthattuk a szellőztető berendezéseket, ezek villannyal működtek, viszont egyiket kézzel is lehetett hajtani, elszántabbak meg is próbálták, alighanem jü kondíció kellett hozzá.

Az udvaron pedig ismeretséget köthettünk a háborús telefonkészülékekkel. Az ismertetőt egy olyan muzeológus tartotta, aki a Postamúzeumban dolgozik, és a hadügy szakértője, legalábbis ilyen téren. Az első készülék, amit a hadsereg használt, még 1907-ből való volt, és még mindig működött! Jellegzetessége, hogy a kézibeszélőn (ezek jó darabig fából készültek) volt két gomb, ha valaki beszélni akart, akkor ezek egyikét kellett lenyomva tartania, ellenkező esetben a partner nem hallott semmit. Ha viszont a másik gombot nyomta le, akkor a készülék morse jeleket adott és fogadott. Ezt olyankor használták, ha nagy volt a háttérzaj, ami azt jelentette, hogy lőttek mindennel, ami csak a kezükbe akadt, viszont ezeket a jeleket nem zavarták vele. Ez a módszer (a morgó) sokáig használatban volt, Aztán volt egy aprócska telefonközpont, tíz vonallal, de ezekből kettőt-hármat össze lehetett kapcsolni. Jó darabig ezeket a készülékeket használták, hiszen strapabíróak és könnyen kezelhetőek voltak! Aztán 1943-ban rájöttek, hogy ezeket nem tudják együtt használni a német Siemens készülékkel, és át kellett állni egy új rendszerre.

Látható volt néhány olyan telefon is, ahol a tölcsér alakú kézibeszélőt egyszerre használták beszédre és hallgatásra, szükség szerint hol a fülükhöz vagy a szájukhoz vitték. Ezekből már nem sok maradt! A Bell-féle eredeti telefonhoz volt használatos. Olyat is megnézettünk, ahol egy harmadik fél is hallgathatta, mit beszélnek, ilyeneket pedig a francia filmeken láthattunk.

Meg kell adni, sok érdekességet láttam-hallottam, bőven megérte azt a kis gyaloglást!