Ma megérkeztek végre az alkatrészek, így vissza tudtam szerelni a hengerfejeket.
Nagy felelőtlenül a sikeres indítás után motoroztam 30km-t és még telefont is elfelejtettem vinni :)
A motor szépen működik, gombnyomásra indul, annak ellenére, hogy a szinkron nagyon szétmászott: 30-40 centi vízoszlop (30-40mbar) a difi. Persze 110km/h körül határozott vibráció van. Ma már nem volt idegzetem ezzel játszani, majd holnap.
Gyorsan rámértem a kompresszióra: ugyanazzal a műszerrel és ugyanúgy mérve most 10 bar, míg előtte 16 fölé ment.
Csökkenést mindenképpen vártam, mert elég vastag kokszréteget vakeráltam le, de azért ez meglepett. Remélem, nem rontottam el semmit.
Összességében elég sok munka volt, főleg, hogy menetközben ismerkedtem a technikával, illetve rengeteget el tudtam pepecselni, mire meg tudtam tisztítani az égéstereket, csatornákat, szelepeket. Lecsiszoltam a hengerfej tömítőfelületét, minimálisan becsiszoltam a szelepeket, szelephézagot is beállítottam, a himbatengelyek axiális játékát is levettem 0,05mm-re, ahogy a szervízkönyv írja.
Bízom benne, hogy előbb-utóbb összeáll a gép.