Egy nagyon érdekes kérdés, hogy vajon mi vezette az akkori tudósokat arra a képtelenségre, hogy elvessék a fényközeg létezését. Érdemes megvizsgálni. 

 

A fényközeg (akkori nevén fényéter, vagy röviden csak éter), teljesen elfogadott volt a 19.-20. század fordulójáig. Mindenki tudta, hogy ha a fény elektromágneses hullám, akkor mint minden hullámnak szüksége van egy közegre, amelyben halad. Ugyanis a semmi nem hullámzik.

 

Vajon miért vetették el mégis a fényközeg létezését? Buták voltak? Nyilván nem.

Ennek oka a félreértelmezett tapasztalat volt. Lássuk konkrétebben!

 

Az étert akkoriban atomos anyagnak gondolták, levegőszerű láthatatlan gáznak. De volt egy komoly probléma. A levegő ellenállása már egy 100 km/óra sebességgel suhanó nyitott autóban is jól érzékelhető. A Föld sebessége átszámítva kb. 100 000 km/óra, így ezerszer nagyobb közeg ellenállást kellene tapasztalni a haladó Föld esetében. De semmit sem tapasztalunk.

 

A másik probléma, hogy a fényhullám keresztirányú (trenszverzális) rezgés, amely a tapasztalatok szerint csak igen kemény anyagokban alakul ki. A gázokban csak longitudinális hullám alakul ki, ahogyan a levegőben haladó hang példája is mutatja. 

 

Tehát az éternek:

- egyik oldalról nagyon ritka gáznak kellett volna lenni, amelynek észrevehetetlen a légellenállása

- másik oldalról valamiféle kemény anyagnak, amely képes a transzverzális hullámok vezetésére.

De ilyen atomos anyagot nem ismertek, és azóta sem ismerünk. 

 

Ez volt az egyik oka annak, hogy nemlétezőnek nyilvánították a fényközeget.