takarito Creative Commons License 2023.06.12 -2 0 24894

Nincs jelentősége a hosszasan felsorolt izraeliek és más népek közötti konfliktusokról, valamint az izraeliták saját belső politikai és vallási ellentmondásairól szóló igehelyeidnek, mert ezzel nem cáfolod, hanem alátámasztod, hogy az ószövetség szól ilyenekről.


Másfelől azért sincs jelentősége az ezekkel való foglalatosságnak, mert NEM az élő istennel való kapcsolat helyes meghatározásáról szólnak a történetek, hanem az istennek tartott Jahve tiszteletéről a tőle eredeztetett törvények betartásáról, vagy attól való eltérésekről, valamint történelmi események nem hiteles leírásairól. Sajnos ezeknek még erkölcsi oktatási célból való felhasználása is inkább emberiség ellen elkövetett bűn, hamis istenfelfogás és félrevezető erkölcsi és társadalmi iránymutatásai miatt.

 

Jézus is kifejezetten az ebben a felfogásban élő tekintélyek ármánykodása miatt halt meg, tehát ebből nem fogod megérteni sem az Isten helyes kapcsolatát az emberrel, sem azt, hogy hogyan kell különbséget tenni a jó és a rossz között, sem azt, hogy milyen életutat kell valakinek követni, ha igazság szerint akar cselekedni.

A Bibliában van írva ugyan ezekről, éppen Jézus szájába illesztve hallani helyes istennel való kapcsolatról, egészséges életfelfogásról és emberekkel való erkölcsös kapcsolatok kialakításáról, de ezeket sajnos a Bibliai környezetbe és szövegekbe ágyazva félrevezetően hiábavalóvá teszi az istenkeresők kutatásait, és sikeresen zavarja meg az ember jóról és rosszról alkotott elképzeléseit.

 

Jahve nem egyenlő az élő Istennel, a kánaáni istenek sem egyenlőek vele, Jézus a korabeli zsidóknak egy egészen más istenről beszélt, mint amit azok Jézus idejéig egyáltalán hallottak.

Előzmény: kitadimanta (24885)