Azok a csajozók, akik értenek a "háromszögeléshez", azt mondják, hogy úgy szerencsés, hogy először megszerezzük az újat, és utána dobjuk el a régit, s azt akkor már leértékelve. Addig is a régi még hasznos tud maradni, pláne ha az új nem jön be.

Természetesen az, aki újat akar csinálni, az feltárhatja a régi hibáit, és ki is mondhatja magának, hogy a régi hibás. Ám érdemes ezt nem szétkürtölni, mert van esély a két szék közül a pad alá esni (persze aki ebben élvezetet talál...).

Ha mégis szétkürtöli, akkor joggal vélhetik mások róla azt, hogy nincs nála valami rendben. Galileivel is történt ilyesmi. Ha mégis igaza lesz, akkor a világon senki (mégegyszer: SENKI), sem szereti azt, hogy valaki utólag a "na ugye én megmondtam" szerepben tetszeleg. Ezt a szerepet ugyanis kizárólag az élvezi, aki "megmondta".

Tanulságos Semmelweis esete, akit akadékoskodó kollégái - végső soron, bár közvetve ugyan - megöltek.