Mindebből levonható a következtetés: a kicsit is elvont fogalmaknak önmagukban nincs szószerinti jelentésük. A beszélő pillanatnyi belső állapota ruházza fel konkrét jelentéssel a kimondott szót. Ahhoz, hogy megértsük, mit akar mondani, nem a szóra kell koncentrálni, hanem a beszélőre. A szószerinti értelmezésből át kell váltanunk a beszélő szerinti értelmezésre - itt jön régi vesszőparipám, az empátia.

A vallásos szövegek, beszédek szó szerinti értelmezésére áttérve. Szerintem az igazi hangsúly nem ott van, hogy a "teve a tű fokán" most arról szól-e, hogy a Mennyben nincs helye a tevéknek, vagy valami másról... vagy hogy a teremtéstörténet hét napja tényleg hét nap-e, vagy hét korszak, vagy valami egészen más... a hangsúly ott van, hogy a Bibliában szavak vannak, a Biblia egy kommunikációs aktus, és mint ilyen, csak úgy érthető meg, ha a beszélőre figyelünk, nem a szavakra.

A "szó szerint értelmezzük-e, vagy sem" kérdése tehát szerintem nem azt jelenti, hogy a szavakat szótári jelentésük szerint nézzük-e, vagy metaforáknak tekintsük őket - hanem azt, hogy a szavakban keressük-e a beszélő szándékát, vagy a beszélőben keressük a szavak értelmét.

A szó szerinti értelmezés nem más, mint az én fogalmaim szerinti értelmezés - ha a szótári jelentéshez ragaszkodok, vagy ha a saját metaforáimat találom meg a szövegben, egyre megy. A szó szerinti értelmezés mindig rólam szól, nem a beszélőről.

Kis monológomnak ezennel vége. Kiváncsi vagyok a Ti véleményetekre. Szerintetek?