Közben találtam egy nagyon jó hozzászólást 11 évvel ezelőttről:
Jani71 2012.09.17
Sziasztok!
A rezisztencia felvetésekor nekem is az jutott eszembe, hogy a Csengődit javasoljam, de azért nem tettem, mert egyrészt nem tudom, hogy a nyugati végeken mennyire kapható a faiskolában (bár gondolom, ezzel nem lehet nagy gond a mai világban), másrészt az azért nem annyira leveses gyümölcsű. Én Bosnyák meggy néven ismerem, a Csengődi szelektálási helyéről kaptam, gyakorlatilag a Bosnyák viszonylag heterogén állományából szelektálták, én ugyanannak tekintem. Tényleg rezisztensnek írják (vagy legalábbis toleránsnak, ebből a szempontból talán mind közül a legjobbnak), de azért én láttam már félig elpusztult koronájú fát (bár lehet, hogy azt nem a monília tette tönkre). A saját fáim még fiatalok, nem tudok saját tapasztalatról beszámolni, de remélem, beváltják a hozzájuk fűzött reményt, mert az eddigi idősebb, más fajtájú fákkal sok bajom volt/van a monília miatt. Van, amelyiket több évi kínlódás után ki kellett vágni, mert egyszerűen nem tudtam megvédeni (bár jól fiatalodott a vágásoknál, de nagyon érzékeny volt: Érdi bőtermő - egyébként nagyon szerettem a termés mennyisége, nagysága miatt, meg azért, mert nagyon hamar hozta a sok termést, volt olyan, amikor a 27 kg-ból a földön állva szedtem le a viszonylag kis fáról 22 kg-ot...).
Visszatérve a levesességre: inkább krémes a gyümölcse, nagyon jól színez. Magozásakor szép lila az ember keze... ;-) Volt már több féle meggyfám, ezek közül szerintem pl. lepénybe ez a legjobb. Olyan, mintha meggykrém lenne a sütiben. Nagyon jó! Tiszta gyümölcshús az egész, semmi színtelen, pattanó üvegesség. Az íze is jobb, mint a "felfújt" gyümölcsű fajtáknak. A gyümölcsméret és az általam ismert fák termésmennyisége átlagos.
Hangsúlyozom: a Bosnyákról írtam ezeket, mivel tisztességes darabszámban ingyen jutottam a gyökérsarjakhoz, így nem kellett vennem Csengődit a faiskolában. A gyökérsarjas fák "gyökérnemesek" voltak, nem oltványok, tehát vegetatív szaporításról van szó.
Előzmény: janijani (32089)