mondjuk ki végre, van egy rakás balfasz, aki összeszegeti a fikázásokat a netről és nagy hangon előadja, hogy keressen valamennyit a jútúb videóval. 

Edzésre ha beállíít valaki ilyen szöveggel, simán megrugdossuk. és többet nem tolja oda a pofáját, de a kretének szeretik. 

Varga Lóránt: Troll harapás – Sajnálom, doktor úr, de nem értem, hogy miért kerestem fel egy olyan egyszerű sejtszaporulatot, mint maga. – Semmi baj, nyugodjon meg! – Én nyugodt vagyok, ellentétben magával, doktor úr. Nyilván az anyja nem nevelte meg eléggé, mert ugye, elsőként köszönünk, és csak aztán nyugtatgatjuk a másikat. – Üljön le szépen! – Mi maga, jegyszedő, egy kisvárosi amatőr színi társulatnál? Azt hittem, orvos. – Mikor harapta meg? – Vagy fogorvos? Rossz helyre jöttem? Jézusom, maga tényleg fogorvos? Azért ilyen korlátolt a szókincse. – Tehát, mikor harapta meg? – Ki? – A troll. – Ugye ezt nem kérdezi komolyan? Tudtam, hogy az orvosok babonások. Persze urbánus, hipokrita módon, de akkor is babonások. Csak náluk nem kéményseprőnél nyúlnak a gombhoz, hanem vérképnél, és nem gombhoz, hanem a recepttömbhöz. – Tehát, mikor harapta meg? – Nem harapott meg. – De megharapta. – Ezt meg honnan szedi? Nyilván az orvosin inkább bliccelt, és az előadások helyett valami félművelt barom szabadegyetemi ömlengéseit hallgatta. Hát, körülbelül oda is való. Ispotályba. Tudja, mi az? Nyilván nem. – Látom, hogy megharapta és nem is most történt. A troll mérgezés már egészen komoly károkat okozott. – Istenem, nem hiszem el, hogy nekem kell helyre tennem magát! De hát ez a szakmai hozzáállás középkori, sőt, nem is, inkább kőkori. Hol hagyta a kőbunkóját, doktor úr? A SUV csomagtartójában tárolja? – Anya troll volt? – Micsoda? Anya? Én nem hagyom magam megharaptatni anyákkal! Maga ostoba véglény. – Akkor apa troll volt. Igen, ez a jellemzőbb. Látom is a nyomait. – Kőbunkó paraszt. – Méghozzá valamikor kamaszkor előtt haraphatta meg. Aztán a tünetek lappangtak, és csak lassan fejlődtek ki, amikor már késő volt. Ez is tipikus. – Na, én megyek! Azt hittem, itt egy írástudóval találkozom, de hát mit várhat az ember egy tapló egysejtűtől? Doktor úr, maga pont annyira sötét, mint amennyire határozott. Csak a sötét, de öntudatos emberektől mentse meg a világot a jóisten! A sarki jósnő többet tud segíteni, mint maga. Szánalmas kis kuruzsló. Én megyek. – Figyeljen ide! A tünetek szerint magát még gyerekkorban megharapta egy apa troll, és az átalakulás már a végstádiumban van. Ha segítséget akar, akkor ülve marad. – Na, mi van, kibújt magából a diktátor? Okostojás. Két perc beszélgetés és máris kész a kórkép? Nyilván így diagnosztizál rákot is: intuícióval. Bizonyítsa be, hogy megharapott egy troll. Istenem, miket beszélek? Már lassan én is magához hülyülök! – Jó, bebizonyítom. – Na, doktor úr, erre kíváncsi vagyok. – Ha felteszek pár kérdést, arra őszintén válaszol? – Én nem vagyok Münchhausen, ellentétben magával, doki. – Jó. Tehát akkor az első kérdés: van magánál okosabb ember a világon? – Ez hülye kérdés. Persze, hogy van. – Ki? – Einstein. – És még? – … más nem jut eszembe, de biztos van. – Jó. És szereti, ha magáé az utolsó szó? – Az enyém az utolsó szó. Miért kérdez ilyen ökörségeket? – Mert a troll harapás egyik jellemzője, hogy a fertőzött többre tartja magát másoknál. Ezt okozzák az éles troll fogak. Különösen az apa trollok fogai veszélyesek. Néha fűrész recézettségűek. Az áldozat észre sem veszi, jön a harapás, és már szét is van fűrészelve. Aztán persze a csontok rosszul forrnak össze, és már kész is a deformitás. Helyrehozhatatlan. Például, hogy többnek látja magát másoknál. – Bocsánat, hogy beleszólok, ebbe a középszerű kocsmapulti okfejtésbe, de akkor mi van, ha az ember tényleg kicsit több másoknál? – Megesik. De tudja, ez a ritkább eset. Ezért jön az ellenőrző kérdés. – Na, ne! Micsoda tudományos módszer. Még ellenőrző kérdés is van! Kész huszonegyedik század. – A kérdés a következő: mit érez, amikor másokat aláz? – Én nem alázok senkit. – Azt mondta, hogy őszinte lesz. – Én nem alázok senkit. – Mondom: őszinte. Meg akarja nézni az értelmező szótárban, hogy mit jelent az „őszinte” kifejezés? – Maga megveszett. Hát hogy beszélhet így valakivel egy kisstílű, tanyai vajákos, akinek még az is nehezére esik, hogy kibetűzze azt a szót, hogy „etika”. Ugye hallotta már ezt a kifejezést? Gondolom, csak felmerült már valamelyik sorozatokat vetítő csatornán… – Most! Most mit érez? – Mi van? – Mit érez most? – Hagyjon békén, maga kinevelkedett lódoktor… – Mit érez? – Nem hagyná már abba? – Mit érez? Bökje már ki! – Örömet, hogy a fene egye meg! Örömet érzek. – Jó érzést? – Naná! Örömmel tölt el a tudat, hogy maga ideges lesz. Örülök, ha tudom, hogy magának rosszul esik, amikor a porba taposom az önérzetét. – Miért? – Mert ez jó érzés! Érti? Jó érzés. Jobban vagyok tőle. Jobban ízlik a kávé, finomabb a kaja, szebben süt a nap. Mert ettől… Menjen a francba! – Mondja ki! – Nem! – De! Addig innen nem megy el! – Maga egy egydimenziós zsírpaca egy zárójelentésen… – Mit érez most? Mit? Ki vele, troll! – Boldogságot, csessze meg! Igen, most is boldog vagyok. Persze a maga viselkedése nem könnyíti meg a dolgomat. Maga egyszerűen nem akarja, hogy boldog legyek. – Bocsánat! – Hülye! – Na, látja, ez a troll méreg. Már benne van az ereiben. Beette magát a zsigereibe, a csontjaiba. A harapással ment át a troll méregmirigyeiből. Ettől érzi jobban magát, ha aláz. A troll méregtől. Ettől érzi többnek magát, ha aláz. Maga már troll. És hamarosan erős vágy keríti hatalmába, hogy harapjon. – Miről beszél? – Van a maga környezetében gyerek, vagy sérülékeny egyén? – Miért? – Mert a trollok főleg friss, gyenge áldozatokra vadásznak. Az erősekkel nem kezdenek. Őket nagyon nehéz megharapni, szóval azokhoz nem közelítenek. Tehát, van gyerek a közelben? – Nincs. – Jó. És még nem harapott meg senkit, ugye? – Nem. Hé, kezdek megijedni. – Hát azt nem csodálom. A troll harapásban az a legnagyobb veszély, hogy az áldozat nem veszi észre a sérülést. Aztán amikor már ő is vadászni kezd, akkor már késő, örökre elveszett: harap és onnantól már csak az élteti. Tudja, a boldogságnak nincs moralitása. Ha trollként rákap az alázás ízére, akkor magának vége. És úgy látom, hogy maga már rákapott. – Akkor… ennyi? – Azért még van remény. Nem túl nagy, de a kicsi is valami. Még meg lehet fogni a folyamatot. Visszafordítani nem, de kordában tartani még igen. Elmondjam, vagy inkább hagyjuk? – … – Elmondom. Van egy mód, ami segíthet. Kerülőút, talán önbecsapás, de mégis valami. – Tudom már, alázzak mindenkit kínaiul, úgy nem értik. – Tud kínaiul? – Nem. – Akkor az nem jó, és persze nem is elégülne ki. Nem. Más megoldásról van szó. Egy helyről, ahol szabadon alázhat másokat, és megkapja érte a táplálékot, ahol fölényeskedhet, és úgy is érezheti magát, mint aki jobb mindenkinél. – Az jó! És sérülnek? – Kik? – Akiket alázok. – Az jó, ugye? – Az nagyon jó. – Persze, sérülnek. Mondjuk kevesebben, mintha élőben csinálná, és talán csak néhányuk készül ki tőle, de azért sérülnek. És az a legszebb, hogy maga azt képzel róluk, amit csak akar. Azt is képzelheti, hogy egyikük-másikuk agyvérzést kapott maga miatt. – Komoly? Az… csúcs. – Bizony. És elképzelheti azt is, hogy van olyan, aki infarktust kapott, vagy megszégyenült, vagy nagyon-nagyon-nagyon ideges lett maga miatt. – Ne már! – De. És mindezt úgy, hogy élő embert nem is kell megharapnia. Félmegoldás, tudom, de azért hatékony. – Most azonnal árulja el, hogy mit kell tennem! Megyek és csinálom! – Egyszerű: menjen fel a netre és írjon kommenteket.