A Sporttárs Creative Commons License 2023.03.21 -1 2 98421

Jelenleg 5 győzelemnél tartunk zsinórban. Érdekes, hogy ez a második ilyen hosszúságú győzelmi sorozatunk, és a kétségtelen pozitívumok mellett ne felejtsük el, hogy Zollner alatt is ugyanezeket az ellenfeleket vertük így szériában... Egészen pontosan tavaly október vége és december eleje között úgy volt ötös nyerő szériánk, hogy a Kecskemét után vertük a Honvéd, Kaposvár, Sopron, Nyíregyháza négyes - amiket most is. Akkor mielőtt a Debrecennel játszottunk volna valamiért közben volt a szolnoki meccs, ahol kikaptunk. De ha az a menetrend szerint lett volna, akkor a DEAC-cal együtt pontosan azt a sorozatot építettük volna, mint most.

 

Mindez csak azért érdekes, mert a csapat Zollner alatt is tudott hozni kötelezőket, pont azok ellen, akik ellen most is, tehát nem feltétlen következtetés, hogy most sokkal jobbak vagyunk. Persze a Zollner-kapcsolat megfáradt, jött egy rossz széria, kellett a váltás - de amikor éppen ötöt nyertünk zsinórban, ezt senki nem gondolta volna. Megint csak egyértelmű, hogy igazán értékmérő meccsek jönnek most, az erősebb ellenfelekkel szemben. A lényeg meg persze a rájátszás lesz.

Előzmény: elefantbaby (98420)