ma feketeöves ninjanunchaku lettem!!

a Kedves mindég szétszakadt azon, ahogy bringázom, mert egyrészt sosem tuttam úgy szemlélni az utat, h egészében, figyelve a közeli kátyúkra is, hanem mindég vagy távolabbra tuttam szemlélődni, vagy az orrom elé.

ennek következtében mindég iszonyatos stressz volt bicikliznem, mert pl. a Szentmihályin nem is lehetett úttesten menni, viszont a járda nem volt akadálymentesítve, úgyh a padkákon mindég ugrattam, de nem úgy! merev térddel, csípővel, és rettegve. pedig rugózva kellett volna, és rugó hiányában mindég jajgattam. essz volt kedves a Kedvesnek ... ő is perverz volt ... 

DEMOST!!!

Kérlekszépen kedves olvasóm, assz történt, h a hokkedli két szélére álltam, és ahogyan méltóztattam volna leszállni róla, ugye az egyik lábomat le akartam rakni, a másikat hajlítottam térdből, és a fizika törvényeinek megfelelően kibillent alólam a bútor. és nem, ahogy várható lett volna, hogy elesek, beütöm a nunimat, magamat hanyattbaszva szétloccsan a fejem a konyhaasztal sarkában, hanem gyönyörű ruganyosan érkesztem meg a talajra, hirtelen kikapva magam elől a hokkedlit, és hátralápve, mint egy cirkuszi mutatvány, sáskába* helyezkedve stabilizáltam magam, előre tartva a konyhai ülőkét ... 

szóval nagyon tudok, ezek után csak Mesternek lehet szólítani, mert mindenkit lelegyezőzök.

ha van nálam legyező ... 

most a nézéssel való Erőt gykorolom.

Béke veletek tes'véreim! 

*lehet, h tigris volt ...