MrJones  2008.10.16    0 0 91386

Off

A ló biciklizett...

Futó pillantásokat vetett a házakra, halkan fütyörészett, de általában csak az utca végét nézte. A sétálgató, ténfergő, egymással beszélgető embereken úgy siklott keresztül a szeme, mintha ott sem lennének.
Tekert, mint egy gép. Hajtotta a zene...
Közben azon tűnődött, hogy ő egy ló, és hogy a lovak nem szoktak biciklizni. Ezen felderült egy pillanatra, de aztán ahogy továbbtekert, leolvadt róla a mosoly.
"Tömegben is tudok egyedül lenni" - gondolta.
Eszébe jutott egy kép, amin szintén lovak voltak. Két nagydarab, hidegvérű ló húzta rajta az igát, egymás mellé fogva.
Egy apró részlettől eltekintve tetszett neki az a kép. Szeretett volna olyan ló lenni. Igás. Párban.
Ám mindig megzavarta a lószerszám talán leghagyományosabb része.
Zavarta a szemellenző!
Rosszkedvűen tekert tovább. Ekkor hallotta meg a hangot.
Szia! - mondta a hang. Vidám hang volt. Női hang.
Odakapta a fejét.
("Nekem köszönt! Csinos. Hűha!")
Megzavarta az élmény. Végülis... meg volt róla győződve, hogy észrevehetetlen.
- Szia!
Reflexszerű volt a mosoly is, a köszönés is. Elvégre udvarias, jólnevelt ló volt.
Többre nem is jutott ideje: elragadta a bicikli.

("Észrevettek. Pedig úgy nézek ki, mint a sehogy. És mégis!")
A műmosoly igazivá alakult. Vidáman tekert tovább. Nézelődött össze-vissza, és aki éppen ránézett, arra ráköszönt. Mind visszaköszönt neki.
Még öt emberrel találkozott, mire kiért a faluból. (Onedin kapitánnyal együtt - akivel a senkiföldjén találkozott -, az már hat.)


A ló biciklizett...

Eszébe jutott egy kép, amin szintén lovak voltak. Két nagydarab, hidegvérű ló, szemellenzőkkel...



On