Kása Sanyi bá után elment Dr. Néber Árpád “Néber Doki”...

 

Még tavaly októberben írtam, mikor álló vastapssal búcsúztunk el Tőle az Arénában, minden jelentős sikerünknél (Bajnoki címek, Kupagyőzelem, Nemzetközi meccsek stb.) ott volt 1983! óta, nekem az ő jelenléte, személye egyet jelent a Klubbal, mióta jártam mindig ott volt biztos pontként, ha ránéztem a kispadra a szakmai stáb állandó tagjaként.

 

Idézetek a Kaposvári Aranykosár c. könyvből.

 

- Milyen volt a kosárlabda akkor és most?

- Ég és föld a különbség. Nem volt ennyire gyors a játék, és persze, nem volt ennyi pénz a sportágban. Ma már az eredmény elsődleges, minden más csak ezután jöhet. Szerintem a kosárlabda a legdinamikusabban fejlődő sportág, és a labdarúgást leszámítva a legkedveltebb. Nagyon szereti a közönség. A legtöbb pont, a legtöbb akció erre a játékra jellemző. Más sport nem érhet a nyomába.

- Milyen gyakoriak a sérülések a kosárlabdában, más labdajátékokkal összehasonlítva?

- Érdekes dolog ez, mert sérülésveszély ugyan nagy, de emlékeim szerint ez az a sport, ahol a legkevesebb embert kellett megoperálnom… Monok, Stickel, Ágfalvi ugrik be elsőre. A foci, röplabda több munkát ad… A boka és a térdsérülések a legjellemzőbbek.

- Hogy bírod az izgalmakat a kispadon?

- Sokat idegeskedtem én is, csakúgy, mint a többiek. Sokszor megtalálom a bírókat is… Azt hiszem, mindez hozzátartozik a meccsekhez..

- Tolna megyéből származol, így akár felmerülhet az a kérdés: kinek szurkoltál a Döntőben?

-A kérdés jogos, hiszen Tolnában eltöltött két évtized megmaradt bennem, de egyértelmű, hogy a Kaposvár sikeréért szorítottam… Mindenképpen érdekes helyzet volt, hiszen az öcsémet minden Pakshoz köti, és ő is ott volt a csarnokban. Mindig ellentétes helyzetben ugrottunk fel a helyünkről, más-más pillanatban örültünk. Talán a meccs idejére azt is elfelejtettük, hogy testvérek vagyunk…

 

Nyugodjon békében, Néber Doki! 

:(

 

forrás: montázs saját szkennelésből és delfinek.hu-ról